Húsvéti üzenet

János evangéliuma 20,15-18:

„Monda néki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mond meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni!- ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: Ne érints meg engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mond meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.”

    A Húsvéti ünnepkör hitünk és életünk próbája. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor rájövünk arra, hogy éppen hol tartunk, mi az, ami erőt, segítséget ad és hol vannak a gyenge pontok életünkben. Hitünk nagyban összefügg neveltetésünkkel, felekezeti hovatartozásunkkal, gondolkodásunkkal, de leginkább egyéni életutunkkal. A hit Istentől kapott ajándék, amelynek (többek között) az a szerepe, hogy biztonságtudatot adjon a bizonytalan életben, Isten közelségét, és az emberekkel való szeretetteljes közösség megélésének a lehetőségét.

   A fenti szentírási részlet a Nagypéntek utáni eseményekről szól. Jézust sebtében eltemették az Arimathiai József által felajánlott sziklasírba. Kétségbeesés, szomorúság, fájdalom uralkodik el a Jézus közeli embereken.  Aki el kellett temesse közeli hozzátartozóját, szívéhez közeli barátját, annak minden bizonnyal ismerős az állapot. Sokféleképpen próbálják túlélni az emberek az elviselhetetlen fájdalmat. Van, aki semmit nem tesz, letargiába, depresszióba zuhan. Van, akinek tennie kell valamit. Segíti a túlélésben, hogy megszervezi a temetést, szép síremléket készít, virágot visz a sírra, adományt tesz szerette emlékére, vagy bármilyen más cselekedettel, az emlékezéssel elviselhetővé teszi azt, hogy ezen túl csak a szívében hordozhatja elveszett szerzettét, aki fizikailag nincs már többé.

   A magdalai Mária is tenni akar valamit, kimegy a sírhoz, korán reggel, amikor még sötét van, a szívében is sötétséget hordozva.  Miután meglátja, hogy a kő el van véve a sírbolt elől, a tanítványokhoz fut, akik közül ketten szintén futva sietnek a sírhoz. Tudomásul veszik, hogy Jézus teste nincs a sírboltban, és hazamentek. Mária azonban nem tud hazamenni. Kívül áll és sír. Isten ajándéka a sírás képessége. Amikor nincs mit tenni, amikor felgyülemlik a bánat, akkor a könnyeinken keresztül enyhülnek meg a szívünket másképp szétrobbantó feszültségek.

  Jézus nevén szólítja Máriát, és érintés nélkül letörli könnyeit.  Elmondja neki, hogy ő Istenhez megy, aki az ők Istene is, és hogy menjen és adja hírül az ő testvéreinek.

  Nagypénteket, a halált ebben a földi létben nem lehet meg nem történtté tenni.  Ez életünknek fizikai valósága. Hogy hol tartunk, a mi hitünkben az mutatja, hogy meg tudunk-e állni a cselekvések közepette. Meg kell állnunk és szembe kell néznünk félelmeinkkel, fájdalmainkkal és szívünk legmélyéről kell, engedünk feltörni a mélységeket.  Lehet, hogy valaki nevünkön szólít, lehet, hogy nem ismerjük fel, hogy ki az. A hitünk minden állomása nagyon személyes éppen ezért különbözik.

  Húsvét az örvendezőknek, az életüknek boldog felhőtlen időszakát élőknek az öröm ünnepe. Amikor hálás szívvel vesszük észre az élet erejét magunkban és körülöttünk, amikor diadalmasan csatlakozunk a magdalai Máriához, hogy hírül vigyük a tanítványoknak és a világnak, hogy Jézus, az ö tanítása, és szeretete örök.  Boldogan készülődünk az ünnepre késztve az élet szimbólumát a tojást és az öntözés hagyományát.

Húsvét azoknak, akiknek életébe beköltözött a fájdalom, a gyász valamikor, a vigasztalás ünnepe. Hálás szívvel gondolunk szeretteinkre, hogy együtt járhattunk egy életszakaszt ebben a földi létben. Hálás szívvel vesszük észre az élet erejét. Csatlakozunk a magdalai Máriához, talán a sírásban is, de abban feltétlenül, hogy meghalljuk Jézus szavait, hogy az ő Istenéhez, és a mi Istenünkhöz megy.  Meghalljuk ebben azt, hogy mindenki, a mi szeretteink is oda mentek, és mi magunk is oda megyünk egyszer. Isten szeretetében egyé válunk, együtt leszünk. Ha megnyitjuk szívünket, lelkünket, és elfogadjuk a hitnek ajándékát, akkor ezt az együttlétet megtapasztalhatjuk itt a földi létben is minden fizikai korlát ellenére.

 Istentől megáldott, örömteli és vigasztaló Húsvéti Ünnepet kívánok mindenkinek.

Vida Rozália unitárius lelkész, lelkigondozó.

                                                                                                                                        

 

Meghívó

 Az Alsóboldogfalvi Unitárius Egyházközség Hiterősítő hetének programja

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall”

(Máté evangéliuma 16,26/a)

 

Hétfő 2014.03.10: Szeredai M.  Noémi csekefalvi unit. lelkész.

Kedd 2014.03.11:Benedek Jakab segesvári unit. lelkész.

Szerda 2014.03.12:László Lehel  alsóboldogfavi ref.lelipásztor

Csütörtök 2014. 03.13:Vass Zsuzsa kadácsi unit. lelkész.

Péntek 2014.03.14: Sipos László firtosváraljai unit. lelkész

Mindenkit szeretettel várunk.

          Gagyi István                                          Vida Rozália

             gondnok                                                  lelkész

Alsóboldogfalva, 2014-03-02.                 

 

 

 

Aranyszabály

     „  Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek velük…

” Máté evangéliuma 7, 12/ a

     Karácsony közelségében szeretettel köszöntök mindenkit lelki készülődésünk útján.
Hitünk szerint az Úristen végtelen szeretettel elküldte nekünk a Megváltót. Ezt próbáljuk mi, hívő emberek megünnepelni, erre emlékezünk, és ezért adunk hálát. Hogy miképpen Megváltó Jézus másképpen gondoljuk, vagy hisszük, karácsonykor azonban mindannyian a Szeretet ünnepét tartjuk. Én hiszem azt, hogy Jézus tanításainak követése lehet az út, amelyen Isten megváltása elérkezhet életünkbe. Szerintem Jézus tanításának egyik kiemelkedő része a fent idézett Aranyszabály. Ha ezt igyekszik valaki betartani, akkor az egész jézusi tanítást üzenete eljutott hozzá. Az Ószövetségben is megtaláljuk a gondolatot, de tiltásként, vagyis hogy amit nem szeretnénk magunknak, azt ne tegyük másokkal. Ezt általában könnyű megérteni.. Tehát, ha én nem venném jó néven, hogyha bántanának engem, akkor én sem bántok másokat. Nem gyilkolok, rabolok, keltem rossz hírét embertársamnak stb…

      A magát kereszténynek valló ember azonban ennél tovább kell lépjen, a jézusi, az újszövetségi tanítás szellemében. Ez pedig arról szól, hogy nem elég nem cselekedni a rosszat, hanem cselekedni kell mindazt, amit a magunk számára szeretnénk.

      Személyes síkra terelve az üzenetet, én magam kell, döntsek és cselekedjek. Legelső lépésként azt kell eldöntenem, hogy az emberi kapcsolatok mit jelentenek az életemben. Ettől akkor tekinthetek el, és szerintem csakis abban az egy esetben, ha világtól visszavonult remeteként kívánom leélni hátralevő életemet, mondjuk egy barlangban. Ha ez nem így van, akkor mindenképpen tudomásul kell vennem, hogy más emberek is élnek ezen a földgolyón, és nekem ilyen vagy amolyan közöm van hozzájuk, össze van kapcsolva velük az életem. Aztán tisztáznom kell, hogy mi az, amit szeretnék magamnak, és az után máris könnyebben megy annak eldöntése, hogy miképp viszonyuljak embertársaimhoz.

      Lehet, hogy azt szeretném, hogy rosszindulatú pletykákat terjesszenek rólam, hogy lekicsinyeljenek, megalázzanak, semmibe vegyenek, megbántsanak, hátba támadjanak, becsapjanak, kioktassanak és éreztessék velem, hogy semmit nem érek, hogy kicsi és jelentéktelen vagyok.(Mindenki folytassa a felsorolást fantáziája vagy éppen élettapasztalata alapján.) Ha így van, akkor megvan az erkölcsi alapom, hogy én is hasonlóképpen viszonyuljak az emberekhez. Ebben az esetben azonban nem szabad meglepődnöm, megsértődnöm, ha embertársaim megpróbálnak eltávolodni, elhatárolódni tőlem, vagy ha érdekük fűződik hozzá, csak akkor vannak (látszólag) velem, mellettem.De ha nem így talál lenni, ha nem ezt kívánom önmagam számára, és mégis ezekre vagy hasonlókra vetemedem embertársaimmal kapcsolatosan, és nem csak néha,(hiszen időnként a legjobb emberrel is előfordul) akkor valószínűleg életmódváltásra lenne szükségem. Ha pedig te vagy az, akkor neked, és bárki emberfiának a földön.

         Ha az emberek többségéhez tartozol, akkor te is minden szépet és jót szeretnél, és vársz el az emberektől a saját részedre. Karácsonykor pedig legyenek ezek ajándékozásod középpontjában. Gondolj arra, hogy mennyire fontos neked, és milyen érzés az, ha elvárásaidból valami teljesül. Igyekezz (hiszen senkinek sem sikerül mindig) arra, hogy váljon mindennapjaid részévé, természetessé az, hogy amit szeretnél a magad számára, azt próbálod megtenni az emberekkel.

Ha eddig is sikerült, akkor már tudod, ha nem sokszor sikerült, akkor megtapasztalod majd, hogy milyen hihetetlen ereje, hatása van, vagy lesz a te életedre ez a szemlélet, életmód.

        Mosolyogj rá valakire, éreztesd a másik emberrel, hogy nincs egyedül, mondj egy megértő jó szót, hallgasd meg bánatát, örülj együtt vele. Segíts, amiben tudsz, mondd el, ha hálás vagy valamiért, és ne fukarkodj a dicsérettel, ha úgy gondolod, hogy van miért osztogatnod. Kritika, csak akkor hangozzék el szádból, ha olyan, amilyet a magad részére is emészthetőnek gondolsz és biztos vagy benne, hogy épít, hogy jóra vezet.  Ha nem értesz egyet valakivel, akkor igyekezz arra gondolni, hogy joga van más véleményen lenni, és tudasd vele, hogy tiszteled, mint Isten képmásának hordozóját a földön. Ha nem szeretsz valakit, gondolj arra, hogy téged sem szeret mindenki, hogy minden ember lelke hatalmas mélység és magasság, nem ismerheted minden mozgatórugóját életének, vagy azt, ami miatt nem szereted. Igyekezz arra gondolni, hogy attól, amiért te nem látod, ott vannak benne is a jó és szép lelki tehetségek, amelyekkel Isten megáldotta minden gyermekét. Ha megbántottál valakit, akkor legyen bátorságod elmondani, éreztetni, tudatni vele, hogy sajnálod, és igyekszel jóvátenni. .(Mindenki folytassa a felsorolást fantáziája vagy éppen élettapasztalata alapján.) Ha pedig szeretsz valakit, vagy valakiket, akkor szeresd. Úgy, ahogy Istent kell szeretned, a szeretet kettős parancsolata szerint: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, teljes erődből. Szóval, tettel, cselekedettel, addig ameddig élsz, vagy a szeretett személy, személyek él, élnek, hiszen ennek titka Istennél van, utána pedig őrizd szívedben emléküket Az életnek titka  egyedül Istennél van, a szeretet lehetősége nálunk is.

      Ünnepi készülődésünkben Isten áldását kívánom mindenki életére. Karácsonykor pedig, amikor a végtelen szeretet darabkáját és lehetőségét ajándékozza nekünk az Úr, értékeljük a maga teljességében ezt az ajándékot. Lehet, hogy ez az ünnep, amikor könnyebb a bennünk levő jó és szép dolgokat felszínre hozni, jobban rá tudunk hangolódni a szeretetre. Ne feledkezzünk el azonban, a hétköznapokba továbbvinni az ünnep üzenetét!

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek.

(Karácsonyi ajándék ötleteim: Az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség, mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, magadnak tisztelet.)

 Idő

      Nem vagyok nagy sportrajongó, de családom férfitagjai jóvoltából látok, hallok néha valamicskét a mérkőzések közvetítéséből. Tudom, hogy az edző, ha úgy látja jónak „időt” kérhet. Megszakítják a játékot, és megállítják az órát. A megbeszélés ideje alatt nem fogy a játékidőből, és utána ott folytatják, annál az időpontnál, ahol a játék megszakadt. Látszólag mintha két dolog történne, egyrészt megáll az idő, másrészt visszamennek az időben.

 

     Elgondolkoztam, hogy mikor lenne jó nekem megállítani az időt. Biztos nem a fogorvosnál, vagy amikor migrénem van. Gyermekkoromban is csak a vakációk ideje alatt lett volna jó, máskor nagyon vártam már, hogy teljen az idő és nagy legyek.  Jó lett volna megállítani az időt, amikor a szerelem rózsaszín felhőjében lebegtem, amikor a gyermekeim babaillatától megrészegedtem.

Jó lenne megalítani az időt egy- egy gyönyörű pillanatban, amikor Isten közelségét megtapasztalom. Visszamenni az időben, oda, ahol a végtelen biztonságot éreztem gyermekkoromban a családi fészek puha melegében. Visszamenni, hogy megtudjam, miért félek a víztől és a magasságtól. Visszamenni oda, amikor nagyon jó volt, vagy oda, amikor valamit nagyon elrontottam, hogy helyrehozzam.

 

     A sportban is látszat, hiszen amiért megállítanak egy stopperórát, attól az idő nem áll meg, de valamilyen módon mégis zsonglőrködnek az idővel.

Lehet, hogy valahogy mi is megtehetjük. Úgy gondolom, hogy e pár perc erejéig, amíg e sorokat leírtam, én megtettem.

 Élet

 

         „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr” Ézsaiás 55, 8

 

     A legtöbben elzarándokoltunk a temetőbe november elseje körül, valóságosan, vagy gondolatban. Akik tehettük körbejártuk az ősök nyughelyét, és biztos sokunknak vannak szeretteink is, akiknek a sírjánál megálltunk.

       A végtelen, örökkévaló és hatalmas Isten nagy terveiből, gondolataiból és utaiból egy kevéskét megérthettünk és talán el is, fogadhattunk egy darabkát akkor, amikor őseinkre gondoltunk. Érezhettük, hogy valamilyen szinten továbbvivői vagyunk génjeiknek, életüknek, emléküknek.

        Teljesen más a helyzet, amikor szeretteinkre gondoltunk, azokra a szeretteinkre, akik tőlünk az örökkévalóságba szakadtak. Éreztük a próféta szavainak súlyát, hogy milyen messze van tőlünk az isteni gondolat és út, hogy mennyire testiségünkben, térben és időben vannak a mi gondolataink, utaink és egész földi életünk.

          Szeretteink hiányoznak. Szeretnénk megölelni őket, megsimogatni, megfogni a kezüket. Hallani a hangjukat, a nevetésüket, sírásukat. Látni arcukat, mozgásukat. Tudni szeretnénk, hogy mikor és hol találkozhatunk velük.  Egyfajta találkozás valahányszor emlékezünk rájuk novemberben, és bármikor, amikor megmoccan valami a lelkünkben abból, amit tőlük kaptunk.  A szeretet szálai elszakíthatatlanok, összekötik a halálon inneni és túli partok között levőket.

 

 

A hit Isten ajándéka

 

 „ …kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka...” Ef 2,8

 

   Mindenki szeret ajándékot kapni. Az ajándék a lelkünket melengeti, mert azt jelenti, hogy számítunk valakinek, hogy gondolt ránk, ragaszkodik hozzánk.

    Sokszor azonban nem sikerül az ajándékkal elérni a kellő hatást. Mindenki ismeri az érzést, hogy milyen, amikor nem azt kapjuk, amit vártunk, vagy amikor nem örvendnek a mi ajándékunknak. Gondoljunk csak arra, amikor a Mikulás zoknit vagy harisnyát visz a gyermekeknek, pedig lehet, hogy sok gyermek örvendett volna, vagy örvendene most is, akinek nem volt, vagy nincs a hidegben, amit a lábára húzzon.

    Isten ajándéka a mi számunkra a hit, amelyet kegyelemből adott nekünk, azért hogy a mi javunkra váljék, hogy életünk lehessen itt e földi létben, és hitünk szerint üdvösségünk az után. Sokan lehet, hogy más ajándékot várnánk, mint például anyagi biztonságot, egészséget, gondok, bajok és bánat nélküli életet. Bizony van úgy, hogy immel -ámmal gondolunk a hitre, mint ajándékra.  Előfordul, hogy úgy tekintünk rá, mint gyermek a zoknira. Nehezen vesszük észre a mögötte rejlő szeretetet és gondoskodást. Ha azonban sikerül tiszta szívvel és örömmel elfogadnunk ezt a felbecsülhetetlen ajándékot, akkor létfontosságúvá válik életünkben. Akkor el sem tudjuk képzelni, hogy milyen lenne nélküle az életünk.

    Dávid Ferenc egy olyan világban hirdette hogy a „hit Isten ajándéka”, amikor sokan kihasználták az embereket azzal, hogy elhitették velük, hogy a hitért cserébe nekik kell engedelmeskedni.

Dávid Ferenc azt vallotta, hogy mivel a hit Istentől van mindenkinek, ezért a hit, és a lelkiismeret dolgait egyedül csak Isten kérheti számon rajtunk. Embernek nincs joga ítélkezni a másik ember hitéletéről, vagy akár üdvösségéről. Mindenki azt a hitet élhesse meg, ami lelkiismeretével és értelmével megegyezik, és senkit se üldözhessenek, bánthassanak hite miatt. Nekünk, embereknek el kell fogadnunk a hitet, mint ajándékot Istentől, és nemcsak a magunkét, hanem a másik emberét is, akkor is, ha ő másképpen éli meg.

    Dávid Ferenc életének, és munkásságának köszönhető a vallásszabadság törvényének kihirdetése 1568-ban. A világban elsőként a mi kicsiny Erdélyünkben mondták ki, hogy mindenki azt a hitet követheti, amelyik neki megfelel, és mindezt akkor, amikor szerte a világban olyan sok embert meghurcoltak vagy éppen megöltek hitéért.  Történelmünk gazdagságából Dávid Ferenc ajándéka a mi számunkra, mindenki számára felekezetre való tekintet nélkül, a hitünk és meggyőződésünk szabad gyakorlásának lehetősége.

   Értékeljük a lehetőséget, hogy mindannyian szabadon gyakorolhatjuk hitünket, hogy senki nem szólhat bele, nem tiltja. Nem is olyan régen ez nem így volt. Vegyük észre, hogy milyen hatalmas, emberi ésszel fel nem értékelhető ajándék a hit. Tegyük méltó helyre, alapozzuk rá egész életünket.

Éljük meg, gyakoroljuk hitünket, mindenki a magáét, és fogadjuk el egymást szeretetben.

 

  Hálaadás /1

  „Mert mi tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” Pál apostol korinthusiakhoz irt első levele 4, 7

 

     Akár a történelmet, akár az élettapasztalatot vesszük irányadónak a mérhetetlenül sok elmélet közül, amelyek az emberről szólnak, mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetszőt.

Leegyszerűsítve az elméleteket én úgy gondolom, hogy az emberek többsége vagy elégedetlen, vagy öntelt.

    Az elégedetlen embernek (és egyre több van ilyen) soha semmi nem elég jó. Zúgolódik, panaszáradatot zúdít, ha kell, ha nem környezetére. Mindenkinek biztos bejön egy - egy kép, amikor ilyen emberrel találkozott és megkérdezte tőle, hogy van. Aztán persze a válasz. Félre ne értsenek, én nem a valódi bánatban, bajban levőkre gondolok, hanem azokra, akik ha nincs bajuk, akkor is találnak valamit. Persze mindenkivel előfordul, hogy ide sorolódik be.

Ilyenkor mindenki más hibás szokott lenni, legkevésbé mi magunk és persze a legnagyobb hibás Isten, aki megengedte, hogy megtörténjenek velünk a rossz dolgok, vagy amiért úgy véljük, hogy a szerencse elkerül minket.

„Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.” Fogalmazza meg Shopenhauer figyelmeztető sorait.

     A másik magatartás, az önteltség, amikor el vagyunk telve önmagunktól. Ha valami sikerül, ha valami jó történik az életünkben, akkor azt természetesnek vesszük. Mert

 „megérdemeljük”, ahogy az elcsépelt reklámban hangoztatják nekünk. Meg vagyunk győződve, hogy saját erőnkből értük el, hogy senki nem segített, minden siker, jó dolog az a mi eszünknek, ügyességünknek tudható be.

      Pál apostol megkérdezi tőled (is), hogy mid van, amit ne kaptál volna?  Életed, testi, lelki, szellemi erőd, honnan van? Anyagi javaidat hogyan szerezted?

Ha az ember túlságosan elcsügged, vagy túlságosam elhiszi magát, és azt hiszi, hogy mindent megtehet, abból bajok származnak.

Gondoljunk csak az atombombára vagy a környezetrombolásra, vagy az erkölcsi és lelki sekélyedésre, amit a modern világ hozott.

Arra hívlak, hogy a hálaadás szellemében gondolkodjunk el életünkről, azt nézve, amink van, és nem azt, ami nincs.

Hálát kell adnunk Istennek a termésért, azért, amennyi lett, nem gondolva más esztendők bőségesebb terméseire. Személyes életében is az a boldog ember, aki hálás tud lenni Istennek. Gondolkozz el azon, hogy mi mindenért adhatsz hálát.

Ha van ennivalód, ruhád, tető a fejed fölött, gondolj arra, hogy millióknak nincs.

Ha van egy kis pénzed, gondolj arra, hogy sokaknak nincs meg a mindennapi betevőre.

Ha ezek közül semmid sincs, akkor adj hálát hitedért, azért, hogy bármilyen nehéz a mai nap, valahogy eljön a holnap is.

Ha egészséges vagy, akkor adj hálát érte, hihetetlen kincs.

Adj hálát azért, hogy szabadon gyakorolhatod hitedet, nem mindenki teheti meg.

Ha van családod, szüleid, gyermeked, szeretteid, adj hálát. Adj hálát, ha van kinek, megfogd a kezét, ha van kire, mosolyogj, hogy van kivel vitatkoznod.

Ha nehézségben, bánatban vagy, akkor adj hálát azért, hogy imádkozni tudsz.

Ha gyászolsz, elvesztetted szerettedet, adj hálát azért, hogy ő ott volt az életedben és soha senki el nem veheti tőled azt, amit vele kapcsolatban, a szívedben hordasz.

Ha segíteni tudsz, akkor adj hálát, mert nagyon nagydolog, és neked is segítséget jelent, ha másokért tenni tudsz valamit.

Végtelenségig írhatnám a sorokat, olyan sok minden van, amiért hálát adhatunk Istennek. Sok-sok áldásban van részünk, és nagyon nagy részét észre sem vesszük. Szívleljük meg Pál apostol szavait, és ne feledkezzünk meg arról, hogy mindent Istennek köszönhetünk. Aki még szeretné továbbgondolni a hálaadás témáját, annak ajánlom Reményik Sándor: Csendes csodák című versét.

Hálaadás/2

„ A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.”

      Az Isten alkotta az eget és a földet, a mindenséget és abban természetesen minket. Megpróbálhatjuk felfogni, hogy mit jelenthet ez. Istennek hatalmasságát, mindenhatóságát és örökkévalóságát nehéz megérteni behatárolt lehetőségeinkkel, időben és térben megvalósuló földi emberi életünkkel.Éppen ezért a hálával kapcsolatosan is zavarban lehetünk. A hatalmas, mindenható, örökkévaló Isten elvárja tőlem, a mulandó, esendő teremtményétől, hogy hálás legyek neki? Szüksége van arra, hogy az én lehetőségeim nagyon szűkös határain belül dicsőítsem Őt? Anyanyelvem bármilyen gyönyörű és kifejező legyen, mivel emberi, soha nem tudná elmondani nagyságát. Megpróbálom megtalálni a szavakat, hogy találtassam érzéseimmel, lehet, hogy valamennyire sikerül, de elmondani a maguk mélységében nem tudom. Én úgy gondolom, hogy Isten hatalmassága és mindenhatósága nem függ emberi tényezőktől. Az imádság, bármilyen formáját is gyakoroljuk Istenhez, szól, de az emberről beszél.  A hálaadó imádságból egy egész életérzés és életforma alakulhat ki. Amikor hálád adunk Isten gondviseléséért, akkor megköszönjük a testi és a lelki kenyeret egyaránt, nem hanyagolva el egyiket sem.  Aki csak egyszer is megérezte a testi éhség gyomormardosó, és megalázó kínját, az mindig értékelni tudja a falat kenyér értékét. Akiket megóvott ettől a Gondviselés, azok, ha arra gondolnak, hogy hány embernek ma sem jut ki a mindennapi falat, hogy sokan éheznek vagy éppen éhen halnak, szintén értékelniük kell azt, hogy nem kellett éhesen álomra hajtani fejüket, vagy éhes gyermekeiknek megmondani, hogy nincs mit enni. Köszönjük meg, hálás szívvel Istennek, hogy eddig kirendelte, vagy ha éppen szűkös volt a kenyér, hogy megsegített a szükségben. Kérjük a mi mennyei Atyánkat, hogy ezután is adja meg nekünk és minden gyermekének a mindennapi kenyeret.

        A lelki éhség nehezebben érzékelhető, de szintén mardosó kínnal jár, ha elhanyagoljuk.A hálaadás, mint imádság, mint életérzés nem Istenért, hanem az emberért van. Hálás az tud lenni, aki meglátja az isteni gondviselés és szeretet hatalmát. Észreveszi, hogy életében minden napon Isten megajándékozza valamivel. Az elégedetlenkedő, mindig zúgolódó, valami mást, talán éppen elérhetetlent akaró ember nem tud hálás lenni, és éppen ezért boldog sem. Isten mindig megsegít, úgy ahogy szükségünk van a segítségére, és bizony nem mindig úgy, ahogy mi szeretnénk. Isten megáld minket a megtapasztalt kisebb örömökkel, talán hatalmas boldogsággal, de gondolatainkkal és érzéseinkkel is, sőt sebezhetőségünkön, fájdalmainkon és vélt vagy valós gyengeségeinken keresztül is.

Én hálát adok Istennek az életemért, családomért, szeretteimért.  Hálát adok Isten gazdag áldásáért, amelyben részesülhettem Őáltala és szeretteim által. Az örökkévalóságba költözött szeretteimtől kapott sok mindenért, és az ő emlékükért.  Hálát adok azokért, akik kritikusan álltak vagy állnak hozzám, vagy a munkámhoz. Ha nehézségem volt, vagy van, akkor azért adok hálát, hogy abban is megtapasztalhattam az Ő segítségét és hatalmát.

      A mi segítségünk mindig az Úr nevében volt és lesz, Ő adjon mindnyájunknak megelégedett életet, és hálás szívet.

Vigasztaló Anyaszentegyház

 

                     Ézsaiás 40, 1 „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek”

 

Pünkösdkor az Egyház megalakulását ünnepeljük. Ha nincs is torta, meg gyertya, lényegében születésnapot ünnepelünk.

Egy gyermek születéséhez is csodálatos dolgok kapcsolódnak, hiszen a születés maga egy felfoghatatlan csoda az ember életében. Az Egyház születésekor is megrendítő dolgok történtek. Isten lángra gyújtotta a tanítványok lelkében már majdnem elhamvadó, elalvó szikrát, hogy a lelki tűzből erő legyen, hit és bátorság, és hogy megszülethessen az Egyház.

     Az ünnepre készülve ezeken gondolkodtam, és választ kerestem arra, hogy mi végre is született meg a mi Keresztény Egyházunk. Hitem szerint nem történnek véletlenek ebben a világban. Minden gyermek születésével, minden ember életével Istennek célja van. Egyetlen ember sem születik véletlenül a világra. Egyházunk is valamilyen céllal kellett, hogy a világra jöjjön.

Mi lehet a célja, értelme, feladata az Egyháznak? Erre keresve a választ találtam meg a felolvasott bibliai verseket, és mintha először olvastam volna őket úgy hasított belém a felismerés: EZ AZ! Úgy érzem, hogy napjainkban ez az egyik legfontosabb feladata.

     Anyaszentegyháznak nevezzük, és ott van ebben valami, ami édesanyákra emlékeztet. Senki nem elég fiatal, és nem elég öreg ahhoz, hogy ne lennének érezései, vágyai egy minden földi dolgot felülmúló szeretetről.

Mindannyian arra vágyunk, hogy valaki elfogadjon olyannak, amilyenek vagyunk, hogy megbocsásson, ha vétkeztünk, tévedtünk, hogy felemeljen, ha elestünk. Bekötözze a sebeinket, akár testünk vagy akár a lelkünk vérzik, hogy szeressen, magához öleljen. Mindezért pedig ne szabjon árat, feltételt.

Az Anyaszentegyháznak keblére kell ölelnie a lelki-békességet kereső híveket.

    Jézus népének hitében nőtt fel, élt és tanított és az ézsaiási prófécia szellemisége ott volt világnézetében. Nem akart más hitet, vagy egyházat, de tudta, hogy az Úrnak lelke van rajta, és neki hirdetnie kell az Úrnak kedves esztendejét.( Lk 4,18-19, Ézs 42, 6-7) Ézsaiás vigasztaló szavait magára értelmezve kezdi el próféciáját. Betölteni akarta a Törvényt, megismertetni Isten akaratát, és az ember boldogulásának lehetőségét.

     Jézus a legnagyobb vigasztalást hirdető, Isten végtelen szeretetének a hirdetője. Az ő tanítása nyomán született meg a Keresztény Egyház. Az Anyaszentegyház, amely Jézus evangéliumát, örömüzenetét hirdeti tovább. Sok testvéregyház született, és mindenik a maga módján hirdeti, magyarázza mindazt, ami Jézus tanításából megmaradt.  Sok minden történt Egyházunk születése óta annak történelmében. Sok minden történt, ami nem kellett volna, megtörténjen, és sok minden elmaradt, pedig meg kellett volna történnie. Testvérharcok, a szeretet evangéliumának megcsúfolása, Isten és Jézus nevének meggyalázása mind ott van. Ott van azonban az is, hogy hogyan töltötte be az Anyaszentegyház a hivatását. Ott van a vigasztalás, az Istenhez vezetés, a jó, amelyet az ember Isten segítségével cselekedni tud.  

     A kereszténységben is megvoltak és talán még most is megvannak az ítéletet hirdetők, akik Isten büntetését látják minden emberi nyomorúságban és katasztrófában. Nincs nehéz dolguk, hiszen az emberi szenvedés nagyon is látható, és mindenkinek vannak hibái, bűnei. Talán ma is van, olyan Isten Igéjét magyarázó papi vagy világi ember, aki súlyos dörgedelmekkel ostorozza a népet. Ott voltak azonban és ott vannak a biztatók és vigasztalók is.
Ha a gyermeket csak szidjuk, és azt hangoztatjuk, hogy rossz, akkor azzá válik. A hibáira való rámutatásban benne kell lennie a biztatásnak. Éreztetni kell vele azt, hogy rosszalkodásai ellenére képes jó is lenni, és valóban kamatoztatni fogja jóra való képességét. A felnőtt embernek is tudnia kell, hogy képes szépet, igazat létrehozni, jót cselekedni.

   Arra biztatok mindenkit, hogy hálatelt szívvel és bizakodó lélekkel ünnepeljük Anyaszentegyházunk születésnapját, hiszen Isten szeretetének bizonyítéka az, hogy Jézus evangéliuma ma is hirdettetik.

Bizony mondhatjuk azt, hogy az Egyház nem mindig méltó arra, amelyért megszületett egykoron. El is marasztalunk ezért sokakat, talán még önmagunkat is, és szomorúan mondjuk, hogy egy fecske nem hoz tavaszt.

A cél, a feladat azonban nem változik! Isten szeretetében, és ennek következményeként az ember jóra való képességében bízva, tudnunk kell, hogy ha botladozva is, gyarló emberi eszközökkel, de próbálja betölteni az Isten adta feladatát.

Az Anyaszentegyházunk vezetője Jézus, aki evangéliumával, tanításával vezet minket, és belőlünk, egyháztagokból áll.

Nem a fecske hozza a tavaszt, hanem a tavasz hozza a fecskét! Tőlünk, keresztény emberektől függ az, hogy mennyire tud vigasztaló Anyaszentegyház lenni Egyházunk.  Mindenkinek hozzá kell adnia képességeihez, lehetőségeihez mérten a maga részét a cél eléréséhez.

A szeretet, amelyet, Jézus tanítását követve hirdet az Egyház, nem passzív érzelem, hanem, cselekvő erő.

   Mondjuk, cselekedjük, és éljük a szeretet törvényét. Minden hibánk és gyarlóságunk ellenére képesek vagyunk erre, hiszen tudjuk azt, hogy Isten szeret, elfogad, és megsegít bennünket.

Segítsen meg minket a mi mennyei Atyánk, hogy Anyaszentegyházunk tudja betölteni célját, feladatát, amelyért megszületett.

Öleljen keblére minket, vigasztaljon minket és árassza felénk Isten végtelen szeretetét.

 

 

Gyógyító hit

 

„ A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Zsidókhoz irt levél, 11,1

 

 

         Készülődünk. Megvan a varázsa.

Az ünnepek közeledtét valamilyen módon mindannyian érezzük. Mindig az adott ünnep fontosságát helyezve középpontba. Nem szeretném kisebbíteni a többit, de nem véletlen az, hogy a keresztény hit a húsvét üzenetével kezdődött. Ma is az egyik legfontosabb ez a csodálatos tavaszi nap. Benne van valami ősi, talán tudatalatti öröm, érezzük a nap sugarában, hogy vége a télnek, hogy minden az élet felé mutat. A rügyeket és a zöldülő réteket látva reménység tölt el minket, hogy a látszólag halálos álomban levő természet mégis él csak a hideg hó alatt nem láthattuk életjeleit.

         Húsvét ünnepétől azt várjuk, hogy hozza el a reménységet, söpörje félre a félelmeket, tűnjenek el a keresztek a vállunkról, és hogy tudjuk hinni végre azt, hogy a halál nem jelenti a végső megsemmisülést. Ezért készülünk rá olyan sok mindennel. Mindent elkövetünk, hogy ragyogjon a lakás, hogy hímes tojás és finomabbnál finomabb falatok legyenek asztalunkon. Új cipőt és ruhát veszünk a gyerekeknek, hogy legyen miben locsolni, menjenek a fiuk, és hogy szép ruhában fogadhassák a lányok az öntözőket. Köszöntjük egymást, és ünnepelünk.

          Húsvéti várakozásunkból azonban csak akkor teljesülhet valami, ha a körülöttünk levők mellett önmagunkban is rendet próbálunk rakni az ünnepre. Tudom, hogy nehéz, nagyon nehéz befelé nézni, és ha meg is tesszük, akkor szinte lehetetlennek tűnik lelki szemünket is kinyitni, és tovább látni annál, amit testi szemünk láthat. Húsvéthoz a lélek szárnyalására van szükségünk. Testi szemünkkel csak nagypénteket láthatjuk. Azt látjuk, hogy egyre nehezebb az élet, hogy nagyon sokszor nem azt kapjuk, amit érdemeink szerint kellene. Igazságtalanságokat látunk, szenvedést, haragot, irigységet közöttünk, és megérint a halálfélelem vagy szeretteink elvesztése. A borús, szomorú fájdalmas nagypéntek nyilvánvaló, kézzel fogható és látható volt vagy lesz mindenki számára. Kereszteket hordozunk így vagy úgy, és a kereszt súlya, árnyéka miatt sokszor képtelenek vagyunk tovább látni, hajlamosak vagyunk megrekedni nagypénteknél, mert az látszik valóságosnak.

         Ünnepi készülődésünkben befelé nézve meg kell néznünk ránk szabott, egyéni keresztjeinket, általuk lettünk azzá, akik vagyunk. Ahhoz, hogy befelé tudjunk nézni időt, és energiát kell szánnunk arra, hogy hozzá tudjuk segíteni lelkünket a szárnyaláshoz. Könnyebb nagypénteknél megrekedni, mert nyilvánvaló, minden testi érzékszervünkkel megtapasztalható. Nehezebb, de sokkal szebb kinyitni lelki szemünket, és azzal is látni. Érzékelni azokkal az érzékeinkkel, amelyek csak nekünk, embereknek vannak. Meglátni és megérezni mindazt, amihez lélek kell, a szeretetet, a jóságot, a szépséget, a reménységet és a hitet. Húsvét eljön, és várakozásainkból az válik valóra, amire készek vagyunk, amit képesek vagyunk befogadni, de az valóra válik, és beragyogja életünket.

 A hó alatt is ott van a zöldellő rét, az élettelennek tűnő faágakban ott van a bujkáló élet. Lelki szemünkkel megláthatjuk, hogy a kereszt árnyékán túl ott van Istennek ragyogó napfénye, amely a hit melegsége által megtapasztalható. 

          Adjon az Úristen áldott ünnepet. Tegye elviselhetővé a félelmeket és a kereszteket. Érkezzen el hozzánk a hit reménysége, hogy valóság legyen az is a számunkra, amit csak lelki szemeinkkel láthatunk.

 

 

A lélek ösvényein

 

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall”

 Mt16, 26

 

    A lélek útjairól akartam írni először, de rájöttem, hogy nem jó a kép. Én az utat, bármilyen keskeny, gödrös, vagy éppen széles és tükörsima legyen, jól érzékelhető lehetőségnek látom, amelyen gond nélkül el lehet indulni, ha az adott útirányt válasszuk.

     Az ösvény, az más. Titokzatosabb, veszélyesebb. Lehet nagyon meredek, bozótos, könnyen el lehet tévedni, és vannak olyanok, amelyeket csak kevesen ismernek. Egyszerre talán csak egy ember mehet rajta, és annak is nagyon kell vigyáznia, hogy csak akkor térjen le róla, ha talált egy másikat.

     Nemrég volt egy felmérés, amely során a lakosság egészségi állapotáról lehetett képet kapni. Mivel mindenkinek el kellett menni a kivizsgálásra, sokaknál fedeztek fel, hogy kezelni kell valamiért. Nem ismerjük testünket, nem tudjuk, hogy milyen gyakran mi magunk ártunk neki, és öngyógyító erejét sem vagyunk képesek használni tudatlanságunk miatt.

     Mi történne, ha valamilyen módón lelkünk állapotát próbálnánk felmérni, mit találnánk? Lelkünket sem ismerjük jobban, mint testünket, talán még annyira sem. Ösvényei bozótosak lehetnek, előfordulhat, hogy mi magunk is eltévedünk bennük. Nehezen kapaszkodunk az emelkedőkön, és sokszor hirtelen gurulunk le a lejtőn, és csak azon vesszük észre magunkat, hogy egy gödörbe érkeztünk, ahonnan nehéz megtalálni az onnan kivezető ösvényt.

      A testi egészség és a lelki egészség egyaránt fontos. A testi egészségünkkel, úgy ahogy foglalkozunk. Legalább akkor, amikor már nagyon jelez valami hibát, akkor megpróbáljuk orvosolni. Bármilyen előrehaladott legyen az orvostudomány bizony végesek a lehetőségek, mert öregszünk, és vannak visszafordíthatatlan folyamatok testünkben. Az igazi erő azonban nem az izmokban rejlik. Lelkünk testünkkel ellentétben végtelen lehetőségekkel rendelkezik. Ereje és egészsége nem köthető korhoz, sőt véleményem szerint testi egészségünkhöz sem.

Lehetséges, hogy fiatalon, makkegészségesen gyönge, erőtlen a lelkünk, de lélekerő lakozhat fiatalban, és idősben, egészséges és beteg emberben egyaránt.

       A lélekerő adja életünk energiáját. Lelkünk Istentől kapott legdrágább ajándékunk, és ha ekképpen figyelünk rá, akkor lehetséges, hogy eddig szunnyadó, csodálatos, és életünk minden napján megújuló, örökkévaló titokra, erőre találunk.

Mindenkinek saját magának kell bebarangolnia lelkének ösvényeit, és megtalálni azokat a tisztásokat, zugokat, ahol békére lel, ahonnan erőt meríthet. Nem könnyű feladat, de határozottan állítom, hogy megéri.

     Lelked ösvényén elindulva a legelső lépésre hívlak. Döntsd el, hogy hajlandó vagy-e időt, energiát szánni a lelked erejének megújulása vagy esetleg meg találása érdekében? Szembenézel-e félelmeiddel, fájdalmaiddal, gyászoddal, azért, hogy a szenvedésedből megszületett igazgyöngyei lelkednek ne vesszenek el, hanem a Te hasznodra váljanak?

Ha egy kevéssé is hajlasz az igen válaszra, akkor máris megtetted a legnehezebb és legfontosabb lépést az ösvényen. A múltból haladj a jelen felé, és a jelenben meglévő érzéseidet kösd össze a múltból felbukkanó emlékeiddel, és az ott tapasztalt érzéseiddel. Vigyázz, hogy lassan haladj, találd meg a saját tempódat, és mindig pihenj meg, ha szükségét érzed.  Ne kérdezd, hogy mikor, és mit találsz, vagy merre visz az ösvény, észre fogod venni.

    Ha a nem válasz felé hajlasz, akkor ne engedd, hogy bárki siettessen, nem jött el az idő a számodra. Addig ameddig élünk, és hitünk szerint azután is van idő a lélek szintjén a megújulásra.

Ha a lelkünkben kárt vallunk, semmit nem érünk a világgal, de lelkünk erejével egy egész világot, egy csodálatos világot nyerhetünk meg.

 

 

Asszonybeszéd   

 

 

 

       A „hosszú haj, rövid ész” mondás napjainkban nem eléggé egyértelmű. Ha valaki azonban azt hallja, hogy „asszonybeszéd”, és melléje még a megfelelő karlegyintés, és szájbiggyesztés is társul, akkor nyilvánvaló, hogy miről van szó. Mindenki tudja, hogy bármiről is van szó abban a bizonyos beszédben, nem kell komolyan venni, semmi jelentősége sincs.

       Kedves uraim, vallják be férfiasan, hogy önökkel is történt meg hasonló eset. Ha nem is pontosan a szót, de azt a negatív általánosítást, amit az asszonyokkal kapcsolatban összefoglal ez a kifejezés, mondták, vagy gondolták.

Cserében én is asszonyosan bevallom, hogy bizony velem is előfordult, hogy bizonyos helyzetekben általam megértőnek bölcsességnek vélt legyintéssel, és nem igazán hízelgő gondolatokkal mondtam ki valakire, hogy „férfi”.

     

 

       „Férfi és nő hogyan is érthetnék meg egymást?”

    

      Karinthy azért teszi fel ezt a kérdést, mert szerinte mindkettő mást akar, a férfi a nőt, a nő a férfit. Igen. Hogyan is érthetnénk meg egymást? Nagyon különbözőek vagyunk. A téma örök. Válthatják egymást kultúrák, népek, és pereghetnek az évezredek az idő homokóráján.

 Nem könnyű objektíven beszélni erről sem férfinak, sem nőnek. Mindkét nem hajlamos a túlzásra, általánosításra.

       Azt azonban el kell, ismerjük, férfiaknak és nőknek egyaránt, hogy minden ember egyedi, megismételhetetlen lény. Tőlünk független okok miatt, Isten akaratából férfinak vagy nőnek születünk. Abban a pillanatban, sőt még azelőtt, az anyaméhben, ahol már kiválaszt minket az Úr, életünk egyik nagyon fontos főútvonala adott. Nőként is és férfiként is a bennünk levő részek összegeként jelenünk meg nemcsak a külső, hanem a belső színpadon is.

       A világban a férfi teremtőelv és a női teremtőelv két világmozgató princípium. Természetesen nem „vegytiszta” állapotban van bennünk ez a két erő, mert minden férfiléleknek van női pólusa, és minden női léleknek van férfipólusa. Talán ebben keresendő a lehetőség, hogy bizony meg is érthetjük egymást. Megérthetjük egymást, mégpedig úgy, hogy közben megtapasztalhatjuk a különbözőségek adta isteni áldást.

          A férfi teremtőelv fontosságát próbálom megérteni. Nem bonyolítom a dolgot, csak egyszerűen arra gondolok, hogy milyen lenne a világ férfiak nélkül. (most nem gondolok az emberi faj fennmaradásának kérdésére). Nem kell sokat elmélkednem. Borzalmas!

Előfordulhat, hogy elmérgesedik a viszony, és hát bizony nem szép dolgokat gondolunk, mondunk róluk. De kedves lányok, asszonyok, képzeljük el a világot apánk, társunk, fiunk, barátunk, tanárunk… stb nélkül.

           A női jelenlét fontosságán elmélkedve tisztelt uraim, kérem, képzeljenek el egy nők nélküli világot. Nem akarok haza beszélni, de egyértelmű, hogy semmi értelme nem lenne az életnek az édesanyák, hitvesek, szeretők, lányok, nővérek…stb nélkül.

            Isten a nőt és a férfit egymás társának teremtette, Tőle jövő hihetetlen nagy áldás az, hogy férfiak és nők képezik az emberiséget. Mint olyan sok mindennel, ezzel is visszaéltünk.

Az emberiség abban a téveszmében élt (egy része ma is abban él), hogy a férfi magasabb rendű, és kiosztotta a szerepeket. A férfiuralom több ezer éves önbizalmával osztódtak ki a szerepek. Nem mondok újat, ha emlékeztetem Önöket arra, hogy milyen megalázó vélemény alakult ki a nőkről még a keresztény teológiában is, a páli teológiától kezdve. Sokaknak ez volt természetes, a férfiak éltek kiváltságukkal és a nők önbizalomhiánnyal és passzivitással viselték sorsukat. De voltak olyanok is, akik megelégelték a dolgot.

         Aztán jött az „egyenjogúság”, ami sok jót hozott, de nemcsak azt.  A szélsőséges semmiben sem jó. A modern egyenjogúság elbizonytalanította mind a férfit, mind a nőt. Az egyenlőségi küzdelem rossz vágányra fut, ha nem az általános emberi méltóságért, egyenértékűségért harcol. A nők és a férfiak egyenlő mértékben értékesek, de egyformák sosem lesznek!

A nő legyen nő, és a férfi, az legyen férfi. Isten őrizzen minket attól, hogy egyformák akarjunk lenni. Adjunk hálát Istennek, amiért különbözőnek teremtett minket. Egészítsük ki, segítsük egymást, ki-ki a maga erősségével a másik gyengeségét. Ne gondolja senki azt, hogy bármelyikünk is értékesebb a másiknál.

         Emlékezzünk csak vissza arra, amikor elképzeltük, hogy milyen lenne a világ, ha nem lenne női vagy férfi fele. Az Isten végtelen bölcsessége van ebben. A nagy egyensúly ebben az erőrendszerben akkor következik be, ha ez a két pólus kiegészíti egymást. Gondoljunk csak arra, hogy egymásrautaltságunkban mi, nők és férfiak micsoda teremtő boldogsággal tudunk egymásra találni.

 

 

            „Jaj annak a betegnek, akit nem nők gyógyítanak, akit ők nem ajándékoznak meg, és jaj annak a szomorúnak, akit nem vidítanak fel ők.” Lope de Vega

 

 

          Általában véve sokan egyetértünk a fenti megállapítással, beleértve a férfiak többségét is. A bajban levőknek szüksége van arra, hogy keblére öleljen egy asszony, és erőt adjon, abból a csodálatos erőből, mely által életet tud adni.

Mindannyiunk ősi vágya, hogy édesanyai szeretetet kapjunk. Elfogadó, mindent megbocsátó, semmit cserébe nem váró feltétlen anyai szeretetet. Hogy betakarjanak takaróval és melegséggel egyaránt. Eledelt adjanak elénk, és biztassanak, amikor az élet csatateréről sebesülten térünk haza…

Szóval nyilvánvaló, hogy milyen nagy szükség van az asszonyokra, de abban is nagyon sokan egyetértenek, hogy maradjanak meg a férfiak anyjának és feleségének, esetleg nővérének, lányának, vagy kedvesének.

          Egyházunkban jelen vagyunk, mint lelkésznők, de a női módszerek háttérbe szorulnak még mindig. A gyakorlat azt mutatja, hogy kőkemény férfilogikára alapuló módszerek szerint állapítódik meg az irányelv, amerre tartunk.

         A mindenkori egyházakban a mindenkori Péterek legeltették a nyájat. Karámot készítettek és oda terelték be a juhokat, mert rájöttek, hogy így könnyebb szemmel tartani, és nem kószálnak el. Ha valamelyiknek nem tetszett a karám és kiszökött, akkor visszaterelték dogmák, írott és íratlan törvények kutyáival. Farkasokkal ijesztgették, és a botot jóságosnak mondták. Azért néha elővették a furulyát, és megérintették a lélek húrjait is.

Jöttek azonban olyan Péterek is, akik máshogy akarták a nyájat legeltetni. És jöttek Jánosok és Istvánok, akik szeretetről beszéltek és mártíromságot vállaltak.  És jöttek Veronikák és Máriák, akik letörölték a verítéket, bezárták és bebalzsamozták a halottak szemét és testét.

            Az idő múlásával sok minden változott gondolkozásban és életmódban.

Vannak olyan dolgok, amelyek nem változnak, ehhez tartozik az is, hogy az embernek nem csak teste, hanem lelke is van. Nemcsak testi, hanem lelki táplálékra is szüksége van.

            Az emberek keresik a lehetőségeket, hogy lelki életük megélésére megoldást találjanak. Az egyházi oldalon is komoly munkával folyik a megoldási lehetőségek keresése.

Ne felejtsük el azonban, hogy bármilyen hatalmas is a férfilogika Anyaszentegyházról beszélünk és nem apaszentegyházról.

            Az Isten-, boldogság -, békesség-, élet- stb kereső emberek talán arra várnak, hogy keblére ölelje őket az Anyaszentegyház.

Anyanyelv, anyaország, anyaföld, anyaszentegyház… ezekhez, a szavakhoz kapcsolódnak az örök édesanyához tartozó pozitív életérzések.

Az Anyaszentegyház mindenkori gyermekei a hívek. A hívek, akik Isten teremtményei, és lényegében az Ő gyermekei. Úgy, ahogy az édesanyákra rábízza az Úr a gyermekeit, úgy bízza a híveket is az Anyaszentegyházra.

        Bármilyen legyen is az egyházakhoz fűződő viszonya az embereknek, az Anyaszentegyház fogalmának mélysége megmaradt.

A mindenkori hívőknek az Anyaszentegyház segítséget kell, adjon ahhoz, hogy hogyan éljenek, hogyan kereshetik saját, és segíthetik mások boldogságát. Hogy megtalálják a helyes utat Isten és ember felé.

        Jézus Atyának mondta Istent, de nála gyönyörűbben nem fejezte senki a Teremtőben meglévő másik princípiumot, a személyválogatás nélküli, a biztonságot adó, feltétlen szeretetben. Jézus olyan Istennel ismertet meg minket, akinek igazsága és ítélete is irgalmas, megbocsátó szeretetből fakad.

         Az a család, amelyben csak férfi, vagy csak női jelenlét van csonka család, sőt még akkor is az, ha valamelyikük háttérbe szorul. Benedek Elek azt mondta, hogy a gyermeknek azért van két keze, hogy az egyiket az apja, a másikat az anyja fogja. A teljesség csak a kettő egységéből jöhet létre.

         Létfontosságú az, hogy az Anyaszentegyházban kik azok, akik Istent és az Isten gyermekét az embert, szolgálják. A kiegyensúlyozottság felé tartunk azáltal, hogy nőlelkészek is szolgálnak Egyházunkban. Jézusi szóhasználattal a tökéletesedés felé tartunk. A tökéletesedés folyamatában nagyobb teret kell, hogy kapjon a női szemléletmód, világkép, módszer és érték.

            Lelkészként sokszor kénytelen vagyok férfimódszereket alkalmazni, mert még nem vagyunk teljesen kész az asszonyi erő kihasználására, értékének felismerésére.

Természetesen ezek a módszerek nem teljesen idegenek számomra, úgy ahogy a férfiak is tudják használni a „női felüket” Mégis az lenne a természetes, hogy mindannyian azokat a képességeinket, erőinket használjuk, amiben a legjobbak vagyunk.

Biztos vagyok abban, hogy mi lelkésznők női mivoltunkon keresztülszűrve tudjuk úgy megélni hivatásunkat, hogy a tőlünk telhető legtöbbet és legjobbat tudjuk kihozni önmagunkból.

            Hihetetlen nagy lehetőség van abban, hogy férfi és nő lelkészek szolgálnak Egyházunkban, csodálatos egyensúly jöhet létre. Ez az egyensúly azonban, amelyet a férfi és a nő csak együtt tud megvalósítani még nincs meg. Egyházi életünk egy olyan legénylakáshoz hasonlít, amelyek tulajdonosa eljegyezte magát, de lakásában még nem állandósult az asszonyi jelenlét. A női parfüm illata már ott lebeg, de ez még a lány illata, ígérete, nem asszonyának erőteljes jelenléte. 

          Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna egy asszony lelkészi mivoltban egy gyülekezet élén. Most is talán elképzelhetetlen lehet sokak számára, hogy más lehetőségek is vannak, mint amelyeket eddig láttunk és használtunk.

Milyen óriási lehetőség van abban, ha a lelkésznő ősi asszonyi ereje, és tanulása útján megszerzett tudása összekapcsolódik! Csodák történhetnek!

 

 

 

 

Szeretni kell, ennyi az egész…..

 

„a szeretet soha el nem múlik. „ 1 Kor 13, 8/a

       

        A világhálón olvashatjuk a szeretet meghatározásaként: „a szeretet a másik ember vélekedésének, gondolatainak és álmainak tisztelete, együttérzés a hibáiban. A szeretet megvonása egy amúgy boldog, egészséges embert is romba dönthet. Az emberek (és az állatok) születésük pillanatától igénylik, hogy dédelgessék, szeressék őket. A szeretet hiánya szellemileg, lelkileg és fizikailag beteggé teszi őket. A szeretet tudatja velünk, hogy értékesek vagyunk. Táplálja önbecsülésünket és önbizalmunkat. A szeretethiány szenvedést idéz elő.”

        A Szentírásban a szeretet talán legszebb leírása a szeretet himnusza Pál apostol első korinthusi leveléből, méltán ismert széles körben. Sokat idézzük, beszélünk róla. Felemelő érzés végigkövetni a szeretet ismérveit, és torokszorító meghatottsággal gondolhatjuk el, hogy milyen csodálatos, hihetetlen ajándéka Istennek a szeretet.

        Az esküvőnkkor a barátnőm, aki a szertartást végezte, azt ajánlotta, hogy ha a maga teljességében próbáljuk megélni a szeretetet, akkor a szeretet himnuszában az én személyes névmással helyettesítsük a szót. Például én türelmes, vagyok, jóságos, nem irigykedem, nem kérkedem, nem fuvalkodom fel. Nem viselkedek bántóan, nem keresem a magam hasznát, nem gerjedek haragra, nem rovom fel a rosszat. Nem örülök a hamisságnak, de együtt örülök az igazsággal. Mindent elfedezek, mindent hiszek, mindent remélek, mindent eltűrök.

        Szeretni kell, nem lehet teljes emberi életet élni nélküle. Lételemünk a vágy, hogy szeressünk, és hogy szeretve legyünk. A szakemberek figyelmeztetése és mindannyiunk élettapasztalata azonban azt mondja, hogy nem is olyan könnyű szeretni.

Mi van akkor, amikor nem vagyok türelmes, jóságos, amikor irigykedem, kérkedem, a magam hasznát keresem, haragra gerjedek, amikor igenis felrovom a gonoszt? Mi történik akkor, amikor nem örülök az igazsággal, hanem a hamisságot választom, amikor nem hiszek, nem remélek, és nem vagyok hajlandó semmit eltűrni. Mindenkivel előfordulhat, hogy a legjobb akarat mellett is „rosszul „szeret, hogy féltékeny, hogy túl nagy a birtoklási vágya, hogy magához akarja láncolni azt, akit szeret, és az is megtörténhet, hogy az önzés erősebbnek bizonyul. Persze a felénk jövő szeretet sem mindig olyan, amilyet várunk. A legfájóbb sebeket a lelkünk éppen szeretteinktől kapja, és mi is azokat bántjuk meg a leginkább, akik a legközelebb állnak hozzánk. Sokan éppen félelmükben zárkóznak el az érzelmeik kimutatásától, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat, és inkább felvállalják azt, hogy nem adnak, és nem kapnak szeretetet, mert azzal együtt a kinyitott érzelemkapun mindig belopózhat a fájdalom. Bevallom, hogy nagyon sokáig gondoltam azt, hogy a szeretet himnuszában leirt tökéletes szeretet, cél kell, legyen az ember számára. Nagy csalódással járt mindig, amikor ez a tökéletesség csorbát szenvedett bennem, vagy irányomban.

          Most úgy vélem, hogy a tökéletes szeretet csakis Istentől jöhet, a szeretet himnusza útmutató, mérce lehet az embernek, akár Jézusnak a felszólítása, hogy „legyetek tökéletesek”. Soha nem leszünk tökéletesek, szeretni is csak a magunk tökéletlen, emberi módján tudunk.

Szem előtt tartva a nagy mércét, szeretnünk kell. A magunk módján, tökéletlenül, néha féltékenyen, haragra gerjedve, birtokolva, félve, néha nagylelkűen, önfeláldozóan, határtalanul. Még akkor is megéri, ha ezzel az emberi szeretettel mindig kézen fogva jár a kiszolgáltatottság, veszteség, a fájdalom lehetősége.  Ha félelmünkben nem törekedünk a tőlünk telhető leghatártalanabb szeretetet megélni, akkor űr marad bennünk, hiányzik valami, érezzük, hogy lemaradtunk valamiről. Isten egy kis darabkát adott a tökéletes, végtelen szeretetből nekünk és a csoda az, hogy a magunk esetlen módján megízlelhetjük a tökéletes, a végtelen hatalmú szeretet erejét és ez minden kockázatot megér.

        Vigasztaló a tudat, hogy Isten szeretete, úgy ahogy Ő maga is, állandó, változatlan. Az is mindig érvényes, hogy minden embernek adja a lelki tehetségek koronáját, a szeretetet. Az is változatlan, hogy ezt is, mint mindent, a magunk tökéletlen emberi módján éljük meg. A legbiztatóbb az én számomra az, hogy nem kell hibátlannak lennie, az emberi szeretet a maga esendő mivoltában is a soha el nem múló, tökéletes szeretet egy kis része és így is csodálatos.

 

 

      ^{Bibliamagyarázat}

^Gal.6,1-10

¹Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.  ²Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.  ³Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. ⁴Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. ⁵Mert mindenki a maga terhét hordozza. ⁶Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. ⁷Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: ⁸mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.  ⁹A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. ¹⁰Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. 

 

        A jelenből a múltat nézve a „mi lett volna, ha…” kezdetű elmélkedésekre soha sem tudhatunk biztos választ adni. Nehéz Pál munkája nélkül a kereszténység útját elképzelni. Jézus tanítványai nehezen tudtak az egyetemesség felé nyitni, Pál apostol munkája nyomán nyílt meg az út a nem zsidók felé.

Pál azonban már értelmezve, magyarázva adja tovább a jézusi örömhírt. A szinoptikus hagyományoktól eltérően sajátos krisztológiát teremt és hirdet.

Pál személyéről sok mindent tudunk. Tarszoszban született, időszámításunk szerint 1 körül Benjámin törzséből származó hellenizált zsidó családban. Római polgárjoggal rendelkezett. Merev farizeusi irányzathoz tartozott Saulként, majd a damaszkuszi úton történt a pálfordulás, ami után buzgó fáklyavivője lett az evangéliumnak. Származásával összhangban állt mozgékony szelleme, jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget, a sztoikus fogalmakat, a pogány kultúrákat.

„Alacsony növésű volt, összenőtt szemöldökkel. Meglehetősen nagy orral, kopasz volt, karikalábú, ám tele méltósággal, időnként embernek látszott, máskor viszont angyali arca.” II. századi leírás Pálról.

     Három missziós útján alapította a gyülekezeteket.  Valószínűleg 64. –ben, a Néró-féle keresztényüldözések során vesztette életét Rómában.

Levelei útján igyekezett fenntartani a szoros kapcsolatot a gyülekezetekkel, vagy adott esetben személyekkel. Maga a levél, mint irodalmi forma az antik világban nagyon közkedvelt volt.  Több levelet is irt, de nem mindenik maradt fenn, a fennmaradt levelek azonban az Újszövetség legrégebbi írásai. 14 levél fűződik a nevéhez, de a Zsidókhoz irt levél szerzősége erősen vitatott.  Pál leveleit már életében nagy becsben tartották, minden bizonnyal nem sokkal halála után összegyűjtötték.  A ma ismert formájában valószínűleg Markion idején 140 körül, gyűjtötték össze.

     Gondolkodása, teológiája nagy hatással bír a kereszténységben. Pál a keresztény egyház első teológusa. A korábbi teológiai kutatás elsősorban Pál apostol tanai iránt érdeklődött és az éles logikájú dialektikusként tekintettek rá. Majd egy másfajta látásmód is kialakult, amely Pál apostolban a vallásos személyiséget, a pneumatikust, a misztikust látja elsősorban. Daissmann Adolf Pál-kutató szerint” Pál elsősorban a kegyesség hőse. A teológus nála másodrendű jelentőségű.” Szerinte Pál levelei a beszélt szót, a szónoklatokat helyettesítették. Pál nem látta előre, hogy ezeknek, a leveleknek később milyen sorsuk lesz, amúgy sem gondolkodott századokban előre, hiszen minden pillanatban várta az Úr megérkezését, és a világ gyökeres megújulását. Mielőtt szent iratokká váltak volna, levelei alkalmi írások voltak, hogy azok által a gyülekezeteknek valamiféle utasítást, figyelmeztetést adjon, azzal a szándékkal küldte a gyülekezeteknek, hogy azokat felolvassák.  Minden bizonnyal neki is írtak leveleket, de nem maradt fenn egy sem ( 1 Kor 7,1) ezek a levelek valószínűleg korán elvesztek. Pál apostol diktálta leveleit, a záró részeket írta saját kezűleg. Az irodalmi levelek attikai görög nyelven íródtak, Pál azonban nem az irodalmilag képzettek nyelvén, hanem a más rétegekben is beszélt, koiné görög nyelven irt.

 

        A galátákhoz irt levél szerzősége nem vitatott. Két fontos kérdésben vannak különféle vélemények. Az egyik az, hogy kicsodák azok a galáták, akikhez írta, a másik, hogy mikor írta Pál a Galátákhoz irt levelet.

      Az egyik vélemény, hogy Galácia alatt a Kisázsia közepén elterülő vidéket kell értenünk. Pál az Apcsel 16, 6-ban említett utazása során Galáciába ment, minthogy amikor a levelet írta már kétszer volt Galáciában, és valószínűleg nem sokkal második ottléte után írta, ez elmélet szerint a levél keletkezés az efézusi tartózkodásának kezdete.

      A másik vélemény az, hogy Galáciát szélesebb értelemben kell venni, éspedig mint a római provinciát. Magába foglalja azokat a városokat, amelyeket Pál és Barnabás első missziói útjuk során meglátogattak. E szerint az elmélet szerint az Apcsel (13, 14: 16, 6) tudósítási alapján ismerhetjük a galatai gyülekezeteket.

 A levél keletkezésének ideje 49-57 között van. A pogányságból megtért keresztényekhez íródott, akiket Pál térített meg. Távozása után judaisztikus ellenségei jelentek meg, akikről megvetéssel beszél, képmutatással, hiusággal vádolja őket. A levél erőteljesen polémikus hangvételű, hevességét tekintve valószínűleg tekintélyes emberek lehettek azok az ellenségek, akik Pál személyét és tekintélyét bírálták, és minden bizonnyal eredményeket értek el. Amikor Pál a levelet írta, talán már ott állottak a galáták, hogy áttérjenek a Törvényen felépülő zsidókereszténységre, és a körülmetélést, és a zsidó ünnepek megtartását gyakorlatba vegyék. Mintha megbabonázták volna őket.

A levél a legfontosabb vitalevél, amelyet Pál irt. Arról volt szó, hogy a fiatal keresztény vallás megmarad-e egy régi vallás keretei között, vagy saját szárnyalásba kezd. Ez volt az első ütközet. A levélből erő sugárzik, szókimondó, tombol benne a vitatkozás teljes hévvel. Pál saját, többiekkel egyenértékű apostolságát, függetlenségét és tekintélyét hangsúlyozza. A korinthusiakhoz irt későbbi levélből, az derül ki (a jeruzsálemi gyülekezet javára folytatott gyűjtéssel kapcsolatosan), hogy a galata levélnek megvolt a hatása.

A levél szenvedélyes, néhol ironikus, éles, fölháborodott hangú, de érződik benne a szoros kapcsolat, és a féltő szeretet.

A levél négy részre tagolható:

1. Életrajzi rész, Pál megvédi tekintélyét (1-2)

2. Tanító rész: a törvény, a hit és az ígéret (3-4)

3. Figyelmeztető rész: az új életből folyó következmények (5, 1-6, 10)

4. Befejező rész (6, 11-18)

     Az idézett versek a 3.-ik, figyelmeztető részből vannak. Gyakorlati következtetéseket, buzdításokat tartalmaznak. Bár néhányan engedtek a zsidózók nyomásának (5, 4), vannak még a galaták között olyanok, akik a Lélek szerint élnek. A testieknek vetők, a tévelygők azok, akik Pál ellenségeit hallgatták, meg és tanításaikat követték.  A Lelki emberek azok, akik az egyetlen evangéliumot, a Pál által hirdetettet követik. Őket szólítja meg Pál, de a mellette kitartókat is félti és figyelmezteti a kísértésre, a pusztulást hozó tévelygésre.

    Pál sürgeti őket a Krisztus törvényének betartására azáltal, hogy gyöngéden segítik egymást bármilyen nehézség elviselésében. Az 5. vers látszólagos ellentmondása ("mindenkinek a maga terhét kell hordoznia") megszűnik, ha a 4. vers természetes folytatásaként olvassuk, amely arra bíztat, hogy tetteinkért személyesen vállaljunk felelősséget.

A 6. vers nem illik a környezetébe, mert teljesen függetlennek tűnik az előtte és az utána lévő versektől. Ez a megjegyzés ugyanakkor nagyon is gyakorlatias.  Ez a vers azoknak szól, akik tanulnak (későbbi szóval: katekumenek), és arra bíztatja őket, hogy mindenüket osszák meg tanítójukkal, azaz segítsék a tanítót anyagilag vagy más felajánlás révén.

 A hátralévő versek ismét arra buzdítják a levél címzettjeit, hogy a Lélek szerinti, ne a test szerinti életvitelhez legyenek hűségesek. Az az általános tanítás, hogy jót kell tenni mindenkivel, de legfőképpen a többi hívővel, jól összeegyeztethető az 5, 21-23-ban megfogalmazott sajátos tanácsokkal..

    Lebilincselő olvasni a háttér-információk birtokában a galátákhoz írott levelet, és benne az idézett részt.

Egészen közel a szöveg hozzánk mégis úgy kerül, ha a levél sajátosságát félretesszük, ha az örök emberi véleménykülönbségekre, vitákra, hatalmi harcokra és ezzel együtt mégis élő keresztény értékrendre gondolunk.

Arra kérem a mindenkit, hogy most a konkrét szövegrészre figyeljenek. Gondoljunk arra, hogy ezt a szöveget nekünk küldte valaki külön- külön, egy e-mail csatolmányában, hogy a keresztény értékekre figyelmeztessen és buzdítson. Így olvassuk újra a szöveget, és a megszólítást vegyük magunkra, mint lelki emberekre. Gondolkodjunk el azon, kellő önkritikával hogy mit szoktunk tenni, ha valakit valamilyen bűnben tetten érünk?  Hogy hol van, és mikor mutatkozik meg a mi szelíd lelkünk?  Értékeljük annak fontosságát, amikor egymás terhét tudjuk hordozni.  Legyünk tudatában annak, hogy kísértések vannak. Figyeljünk a helyes önértékelésre, hogy ne kicsinyeljük le magunkat, de ne úgy érezzük magunkat valakinek, hogy a másikat nézzük semminek. Saját tetteinket mérlegeljük, lelki utakon járjunk és cselekedjük a jót.

     Nekem személyesen a felolvasott versek sok mindent mondanak, annak függvényében, hogy milyen érzések és gondolatok vannak bennem, mire vagyok nyitottabb, mire van jobban fülem a hallásra akkor, amikor olvasom ezeket, a sorokat. 

 2012. március. 5.-én este arra buzdítanak, figyelmeztetnek, hogy a lelkészkollégákat igyekezzem úgy nézni, mint, akik testvéreim a hitben, mint akikkel egy gyülekezethez tartozunk. Kerüljem az ítélkezést a gondolat szintjén is és igyekezzek valóságosan, megértéssel segíteni abban, amiben tudok. Legyek tudatában annak, hogy kísértések vesznek körül, és előfordulhat, hogy nem tudok ellenállni. Értékeljem magam, egészséges önismerettel, ha kudarcom van, vagy lekicsinyelnek, ne törjek le, és ne szálljak el, ha valami sikerül. A magam portája körül sepregessek. Vegyem komolyan Istent. A lelki életem legyen erősebb és fontosabb az élet más területeinél.  Időm véges, igyekezzem jót tenni, hogy az által én is jobb legyek.

      Ebből a rengeteg sok üzenetből, figyelmeztetésből, buzdításból nekem sokáig lesz még lelki hamuba sült pogácsám. Remélem, hogy mindenki kapott valamit a mai alkalommal, amit magával vihet a lelki tarisznyájába.

 

Felhasznált irodalom:

1. Dr Herbert Haag: Bibliai lexikon

2. A kereszténység története, 1996 Dürer nyomda, felelős szerkesztő Deák Márta

3. Biblia, Szent István Társulat, jegyzetek

4. Biblia, Károli fordítás

5. Biblis, új fordítás.

6. Leonard Goppelt: Az Újszövetség theológiája

7. Szegedi Kommentár, Újszövetség, John Pilich: A Galátákhoz és a Rómaiakhoz irt levél

8. Szent Pál. Lap. Hu

 

 

Vida Rozália

Unitárius lelkész, lelkigondozó

 

 

 

Gyógyító hit

 

„ A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Zsidókhoz irt levél, 11,1

 

 

Készülődünk. Megvan a varázsa.

Az ünnepek közeledtét valamilyen módon mindannyian érezzük. Mindig az adott ünnep fontosságát helyezve középpontba. Nem szeretném kisebbíteni a többit, de nem véletlen az, hogy a keresztény hit a húsvét üzenetével kezdődött. Ma is az egyik legfontosabb ez a csodálatos tavaszi nap. Benne van valami ősi, talán tudatalatti öröm, érezzük a nap sugarában, hogy vége a télnek, hogy minden az élet felé mutat. A rügyeket és a zöldülő réteket látva reménység tölt el minket, hogy a látszólag halálos álomban levő természet mégis él csak a hideg hó alatt nem láthattuk életjeleit.

Húsvét ünnepétől azt várjuk, hogy hozza el a reménységet, söpörje félre a félelmeket, tűnjenek el a keresztek a vállunkról, és hogy tudjuk hinni végre azt, hogy a halál nem jelenti a végső megsemmisülést. Ezért készülünk rá olyan sok mindennel. Mindent elkövetünk, hogy ragyogjon a lakás, hogy hímes tojás és finomabbnál finomabb falatok legyenek asztalunkon. Új cipőt és ruhát veszünk a gyerekeknek, hogy legyen miben locsolni, menjenek a fiuk, és hogy szép ruhában fogadhassák a lányok az öntözőket. Köszöntjük egymást, és ünnepelünk.

Húsvéti várakozásunkból azonban csak akkor teljesülhet valami, ha a körülöttünk levők mellett önmagunkban is rendet próbálunk rakni az ünnepre. Tudom, hogy nehéz, nagyon nehéz befelé nézni, és ha meg is tesszük, akkor szinte lehetetlennek tűnik lelki szemünket is kinyitni, és tovább látni annál, amit testi szemünk láthat. Húsvéthoz a lélek szárnyalására van szükségünk. Testi szemünkkel csak nagypénteket láthatjuk. Azt látjuk, hogy egyre nehezebb az élet, hogy nagyon sokszor nem azt kapjuk, amit érdemeink szerint kellene. Igazságtalanságokat látunk, szenvedést, haragot, irigységet közöttünk, és megérint a halálfélelem vagy szeretteink elvesztése. A borús, szomorú fájdalmas nagypéntek nyilvánvaló, kézzel fogható és látható volt vagy lesz mindenki számára. Kereszteket hordozunk így vagy úgy, és a kereszt súlya, árnyéka miatt sokszor képtelenek vagyunk tovább látni, hajlamosak vagyunk megrekedni nagypénteknél, mert az látszik valóságosnak.

Ünnepi készülődésünkben befelé nézve meg kell néznünk ránk szabott, egyéni keresztjeinket, általuk lettünk azzá, akik vagyunk. Ahhoz, hogy befelé tudjunk nézni időt, és energiát kell szánnunk arra, hogy hozzá tudjuk segíteni lelkünket a szárnyaláshoz. Könnyebb nagypénteknél megrekedni, mert nyilvánvaló, minden testi érzékszervünkkel megtapasztalható. Nehezebb, de sokkal szebb kinyitni lelki szemünket, és azzal is látni. Érzékelni azokkal az érzékeinkkel, amelyek csak nekünk, embereknek vannak. Meglátni és megérezni mindazt, amihez lélek kell, a szeretetet, a jóságot, a szépséget, a reménységet és a hitet. Húsvét eljön, és várakozásainkból az válik valóra, amire készek vagyunk, amit képesek vagyunk befogadni, de az valóra válik, és beragyogja életünket.

A hó alatt is ott van a zöldellő rét, az élettelennek tűnő faágakban ott van a bujkáló élet. Lelki szemünkkel megláthatjuk, hogy a kereszt árnyékán túl ott van Istennek ragyogó napfénye, amely a hit melegsége által megtapasztalható.

Adjon az Úristen áldott ünnepet. Tegye elviselhetővé a félelmeket és a kereszteket. Érkezzen el hozzánk a hit reménysége, hogy valóság legyen az is a számunkra, amit csak lelki szemeinkkel láthatunk.

 

Vida Rozália

Unitárius lelkész, lelkigondozó

 

 

 

Bibliamagyarázat. Elhangzott Székelykeresztúron, lelkészi értekezleten. 2012.03.06

^Gal.6,1-10

¹Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.  ²Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.  ³Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. ⁴Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. ⁵Mert mindenki a maga terhét hordozza. ⁶Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. ⁷Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: ⁸mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.  ⁹A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. ¹⁰Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

 

A jelenből a múltat nézve a „mi lett volna, ha…” kezdetű elmélkedésekre soha sem tudhatunk biztos választ adni. Nehéz Pál munkája nélkül a kereszténység útját elképzelni. Jézus tanítványai nehezen tudtak az egyetemesség felé nyitni, Pál apostol munkája nyomán nyílt meg az út a nem zsidók felé.

Pál azonban már értelmezve, magyarázva adja tovább a jézusi örömhírt. A szinoptikus hagyományoktól eltérően sajátos krisztológiát teremt és hirdet.

Pál személyéről sok mindent tudunk. Tarszoszban született, időszámításunk szerint 1 körül Benjámin törzséből származó hellenizált zsidó családban. Római polgárjoggal rendelkezett. Merev farizeusi irányzathoz tartozott Saulként, majd a damaszkuszi úton történt a pálfordulás, ami után buzgó fáklyavivője lett az evangéliumnak. Származásával összhangban állt mozgékony szelleme, jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget, a sztoikus fogalmakat, a pogány kultúrákat.

„Alacsony növésű volt, összenőtt szemöldökkel. Meglehetősen nagy orral, kopasz volt, karikalábú, ám tele méltósággal, időnként embernek látszott, máskor viszont angyali arca.” II. századi leírás Pálról.

Három missziós útján alapította a gyülekezeteket.  Valószínűleg 64 –ben, a Néró-féle keresztényüldözések során vesztette életét Rómában.

Levelei útján igyekezett fenntartani a szoros kapcsolatot a gyülekezetekkel, vagy adott esetben személyekkel. Maga a levél, mint irodalmi forma az antik világban nagyon közkedvelt volt.  Több levelet is irt, de nem mindenik maradt fenn, a fennmaradt levelek azonban az Újszövetség legrégebbi írásai. 14 levél fűződik a nevéhez, de a Zsidókhoz irt levél szerzősége erősen vitatott.  Pál leveleit már életében nagy becsben tartották, minden bizonnyal nem sokkal halála után összegyűjtötték.  A ma ismert formájában valószínűleg Markion idején 140 körül, gyűjtötték össze.

Gondolkodása, teológiája nagy hatással bír a kereszténységben. Pál a keresztény egyház első teológusa. A korábbi teológiai kutatás elsősorban Pál apostol tanai iránt érdeklődött és az éles logikájú dialektikusként tekintettek rá. Majd egy másfajta látásmód is kialakult, amely Pál apostolban a vallásos személyiséget, a pneumatikust, a misztikust látja elsősorban. Daissmann Adolf Pál-kutató szerint” Pál elsősorban a kegyesség hőse. A teológus nála másodrendű jelentőségű.” Szerinte Pál levelei a beszélt szót, a szónoklatokat helyettesítették. Pál nem látta előre, hogy ezeknek, a leveleknek később milyen sorsuk lesz, amúgy sem gondolkodott századokban előre, hiszen minden pillanatban várta az Úr megérkezését, és a világ gyökeres megújulását. Mielőtt szent iratokká váltak volna, levelei alkalmi írások voltak, hogy azok által a gyülekezeteknek valamiféle utasítást, figyelmeztetést adjon, azzal a szándékkal küldte a gyülekezeteknek, hogy azokat felolvassák.  Minden bizonnyal neki is írtak leveleket, de nem maradt fenn egy sem( 1 Kor 7,1) ezek a levelek valószínűleg korán elvesztek. Pál apostol diktálta leveleit, a záró részeket írta saját kezűleg. Az irodalmi levelek attikai görög nyelven íródtak, Pál azonban nem az irodalmilag képzettek nyelvén, hanem a más rétegekben is beszélt, koiné görög nyelven irt.

 

A galátákhoz irt levél szerzősége nem vitatott. Két fontos kérdésben vannak különféle vélemények. Az egyik az, hogy kicsodák azok a galáták, akikhez írta, a másik, hogy mikor írta Pál a Galátákhoz irt levelet.

Az egyik vélemény, hogy Galácia alatt a Kisázsia közepén elterülő vidéket kell értenünk. Pál az Apcsel 16, 6-ban említett utazása során Galáciába ment, minthogy amikor a levelet írta már kétszer volt Galáciában, és valószínűleg nem sokkal második ottléte után írta, ez elmélet szerint a levél keletkezés az efézusi tartózkodásának kezdete.

A másik vélemény az, hogy Galáciát szélesebb értelemben kell venni, éspedig mint a római provinciát. Magába foglalja azokat a városokat, amelyeket Pál és Barnabás első missziói útjuk során meglátogattak. E szerint az elmélet szerint az Apcsel (13, 14: 16, 6) tudósítási alapján ismerhetjük a galatai gyülekezeteket.

A levél keletkezésének ideje 49-57 között van. A pogányságból megtért keresztényekhez íródott, akiket Pál térített meg. Távozása után judaisztikus ellenségei jelentek meg, akikről megvetéssel beszél, képmutatással, hiusággal vádolja őket. A levél erőteljesen polémikus hangvételű, hevességét tekintve valószínűleg tekintélyes emberek lehettek azok az ellenségek, akik Pál személyét és tekintélyét bírálták, és minden bizonnyal eredményeket értek el. Amikor Pál a levelet írta, talán már ott állottak a galáták, hogy áttérjenek a Törvényen felépülő zsidókereszténységre, és a körülmetélést, és a zsidó ünnepek megtartását gyakorlatba vegyék. Mintha megbabonázták volna őket.

A levél a legfontosabb vitalevél, amelyet Pál irt. Arról volt szó, hogy a fiatal keresztény vallás megmarad-e egy régi vallás keretei között, vagy saját szárnyalásba kezd. Ez volt az első ütközet. A levélből erő sugárzik, szókimondó, tombol benne a vitatkozás teljes hévvel. Pál saját, többiekkel egyenértékű apostolságát, függetlenségét és tekintélyét hangsúlyozza. A korintusiakhoz irt későbbi levélből, az derül ki (a jeruzsálemi gyülekezet javára folytatott gyűjtéssel kapcsolatosan), hogy a galata levélnek megvolt a hatása.

A levél szenvedélyes, néhol ironikus, éles, fölháborodott hangú, de érződik benne a szoros kapcsolat, és a féltő szeretet.

A levél négy részre tagolható:

1. Életrajzi rész, Pál megvédi tekintélyét (1-2)

2. Tanító rész: a törvény, a hit és az ígéret (3-4)

3. Figyelmeztető rész: az új életből folyó következmények (5, 1-6, 10)

4. Befejező rész (6, 11-18)

A felolvasott versek a 3.-ik, figyelmeztető részből vannak. Gyakorlati következtetéseket, buzdításokat tartalmaznak. Bár néhányan engedtek a zsidózók nyomásának (5, 4), vannak még a galaták között olyanok, akik a Lélek szerint élnek. A testieknek vetők, a tévelygők azok, akik Pál ellenségeit hallgatták, meg és tanításaikat követték.  A Lelki emberek azok, akik az egyetlen evangéliumot, a Pál által hirdetettet követik. Őket szólítja meg Pál, de a mellette kitartókat is félti és figyelmezteti a kísértésre, a pusztulást hozó tévelygésre.

Pál sürgeti őket a Krisztus törvényének betartására azáltal, hogy gyöngéden segítik egymást bármilyen nehézség elviselésében. Az 5. vers látszólagos ellentmondása ("mindenkinek a maga terhét kell hordoznia") megszűnik, ha a 4. vers természetes folytatásaként olvassuk, amely arra bíztat, hogy tetteinkért személyesen vállaljunk felelősséget.

A 6. vers nem illik a környezetébe, mert teljesen függetlennek tűnik az előtte és az utána lévő versektől. Ez a megjegyzés ugyanakkor nagyon is gyakorlatias.  Ez a vers azoknak szól, akik tanulnak (későbbi szóval: katekumenek), és arra bíztatja őket, hogy mindenüket osszák meg tanítójukkal, azaz segítsék a tanítót anyagilag vagy más felajánlás révén.

A hátralévő versek ismét arra buzdítják a levél címzettjeit, hogy a Lélek szerinti, ne a test szerinti életvitelhez legyenek hűségesek. Az az általános tanítás, hogy jót kell tenni mindenkivel, de legfőképpen a többi hívővel, jól összeegyeztethető az 5, 21-23-ban megfogalmazott sajátos tanácsokkal..

Lebilincselő olvasni a háttér-információk birtokában a galátákhoz írott levelet, és benne a felolvasott részt.

Egészen közel a szöveg hozzánk mégis úgy kerül, ha a levél sajátosságát félretesszük, ha az örök emberi véleménykülönbségekre, vitákra, hatalmi harcokra és ezzel együtt mégis élő keresztény értrendre gondolunk.

Arra kérem a kollégákat, hogy most a konkrét szövegrészre figyeljenek. Gondoljunk arra, hogy ezt a szöveget nekünk küldte valaki külön külön, egy e-mail csatolmányában, hogy a keresztény értékekre figyelmeztessen és buzdítson. Nem arra gondolva, hogy lelkészek vagyunk, de feltételezve, hogy életünk alapja keresztény mivoltunk. Így olvassuk újra a szöveget, és a megszólítást vegyük magunkra, mint lelki emberekre. Gondolkodjunk el azon, kellő önkritikával hogy mit szoktunk tenni, ha valakit valamilyen bűnben tetten érünk?   hogy hol van, és mikor mutatkozik meg a mi szelíd lelkünk?  Értékeljük annak fontosságát, amikor egymás terhét tudjuk hordozni.  Legyünk tudatában annak, hogy kísértések vannak. Figyeljünk a helyes önértékelésre, hogy ne kicsinyeljük le magunkat, de ne úgy érezzük magunkat valakinek, hogy a másikat nézzük semminek. Saját tetteinket mérlegeljük, lelki utakon járjunk és cselekedjük a jót.

Nekem személyesen a felolvasott versek sok mindent mondanak, annak függvényében, hogy milyen érzések és gondolatok vannak bennem, mire vagyok nyitottabb, mire van jobban fülem a hallásra akkor, amikor olvasom ezeket, a sorokat.

2012. március. 5.-én este arra buzdítanak, figyelmeztetnek, hogy a lelkészkollégákat igyekezzem úgy nézni, mint, akik testvéreim a hitben, mint akikkel egy gyülekezethez tartozunk. Kerüljem az ítélkezést a gondolat szintjén is és igyekezzek valóságosan, megértéssel segíteni abban, amiben tudok. Legyek tudatában annak, hogy kísértések vesznek körül, és előfordulhat, hogy nem tudok ellenállni. Értékeljem magam, egészséges önismerettel, ha kudarcom van, vagy lekicsinyelnek, ne törjek le, és ne szálljak el, ha valami sikerül. A magam portája körül sepregessek. Vegyem komolyan Istent. A lelki életem legyen erősebb és fontosabb az élet más területeinél.  Időm véges, igyekezzem jót tenni, hogy az által én is jobb legyek.

Ebből a rengeteg sok üzenetből, figyelmeztetésből, buzdításból nekem sokáig lesz még lelki hamuba sült pogácsám. Remélem, hogy mindenki kapott valamit a mai alkalommal, amit magával vihet a lelki tarisznyájába.

Felhasznált irodalom:

1. Dr Herbert Haag: Bibliai lexikon

2. A kereszténység története, 1996 Dürer nyomda, felelős szerkesztő Deák Márta

3. Biblia, Szent István Társulat, jegyzetek

4. Biblia, Károli fordítás

5. Biblis, új fordítás.

6. Leonard Goppelt: Az Újszövetség theológiája

7. Szegedi Kommentár, Újszövetség, John Pilich: A Galátákhoz és a Rómaiakhoz irt levél

8. Szent Pál. Lap. Hu

 

 

Alsóboldogfalva, 2012-03-06

Vida Rozália lelkész

 

 

Az unitárius egyházközösség története a XVII. Század közepétôl fennáll, amit bizonyít az a tény, hogy már 1630-ban unitárius lelkésze volt a gyülekezetnek Korondi Molnos Miklós személyében. (Keresztény magvetô XXXIX szám 148 lap).

A templomot 1791-ben kezdték építeni és 1796-ban fejezték be. A templomot téglából építették, tornyát zsindellyel fedték, majd újrafedték 1853-ban cseréppel, 1903-ban bádoglemezzel.

1813-ban kis harangot, 1852-ben nagyharangot öntetett az eklézsia, melyet az I. Világháború valamelyik rézágyúja elnyelt örökre.

Helyükbe 1929-ben kis harangot, 1923-ban nagyharangot öntetett az eklézsia. 1800-ban készült a szószék-korona, a templomi padokat 1819-ben , az Úrasztalt 1889-ben készítették. Fontosabb javításokat végeztek 1887-ben, mely 271 forintba és 77 krajcárba került. 1903-ban, amikor bádoggal a tornyot újra fedték, vaspántokkal megerôsítették a falakat és villámhárítóval látták el, ami 2477 koronába került. Javítások történtek még 1903-ban, 1946-ban, 1953, 1955 és 1964-ben. 1965-ben a templomot betonkerítéssel vették körül, melynek értéke 14 ezer lej volt.

Az egyházközösség és templom régiségét igazolja az úrvacsorai pohár ónkanna felirata, mely a következô: „ A Boldogasszonyfalvi unitárius Eklézsia 1784 ". Egy másik kisebb szintén úrvacsorai pohár feliratai: „ Boldogasszonyfalvi Eklézsiáé „ Anno 1745.

Alsóboldogfalvának eddig 24 unitárius papja volt, illetve van, 2011 májusában új lelkész érkezett a gyülekezetbe. Vida Rozália unitárius lelkész személyben

Gálfalvi Gábor nyomán