Földrajzi, történelmi, társadalmi, oktatási és kulturális leírása

Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja elôtt fekvô Alsóboldogfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerûen Boldogfalvának nevez, írja Orbán Balázs a "Székelyföld leírása" az I. Kötet 20.-ik oldalán.

Alsóboldogfalva Hargita megye délnyugati részén terül el, a Nagyküküllô jobbpartján.

Szomszédai: Északon Székelyszenterzsébet falu, keleten Székelykeresztúr, délen Héjjasfalva, nyugaton Székelysárd falu (Maros megye).

Alsóboldogfalva felszíne:

A falu felszíne nagyobbrészt síkság és fennsík. A falu a Nagyküküllô árterületén fekszik, jórészt igazodva a folyó kanyarulataihoz . a tengerszint feletti magasság 500-800 m között váltakozik a határrészekkel együtt, míg a csapadékmennyiség 600-800 mm között váltakozik.

Legmagasabb pontja a mintegy 800 m magas Vaskajának nevezett domb, mely Orbán Balázs is fent említett mûvében leírt. Ezen meredek, nehezen megközelíthetô dombtetôre vonulva oltalmazták magukat a falu lakói vész idején. A domb élén vashorgok voltak, melyek segítségével az élelmet és más holmit oda felhordtak s innen ered a domb elnevezése is . Abban az idôben a KAJA szó a székely szójárásban horgot vagy csigát jelentett.

A falu dûlônevei: Ága, Rét, Vágotterdô, Badecz, Csere, Cseretetô, Zsákája , Nagymáj, Gyilkos áj, Almás, Szurdok, Fata, Diós áj, Csögej, Hajóvölgy, Papája, Hasadthegy, Köleskert, Kerekdomb, Kôkút, Kelemenkút, Helyebükk.

A Hágó nevét a faluból kifelé menet levô kis emelkedôrôl kapta, melyre fel kell hágni (mászni kifelé), a Rét a Küküllô mellett elterülô sima rész, mivel a családok szaporulatával a szántó terület nem volt már elegendô, egy erdôrészt kivágtak, termôvé tettek – ez lett a Vágotterdô. A Csere rész nevét az ott levô sok cserefáról kapta, ennek magasabbik része a Cseretetô, a Zsákája erdôktôl kereken övezett zsák aljához hasonló határrész, a Nagymáj egy máj alakú domb neve, a Gyilkos áj a nevét egy szomorú gyermekjátékról kapta. Itt tatárosdit játszva felekasztottak a társai egy „ ellenségnek" számított elfogott „rabot" . Az Almás rész a gyümölcs fákkal beépített határrész, a Szurdok a Szurdok patakának völgye, a Fata (románul lányt jelent) egy itt élô nomád román juhászról kapta a nevét, aki lányát egyszerûen csak Fatanak szólította. A Diósáj nevét az ott levô sok diófáról, a Hajóvölgy a hajóhoz hasonló alakjáról kapta. A Papája tulajdonképpen a pap ája ( a református egyház birtokrésze egy tagban) , ebbôl kapta a nevét. A hasadthegy egy magasabb domb felének lecsúszása által keletkezett dombrész, a Köleskert a falu mellett elterülô mintegy 5 ha területû rész, régen csak itt termesztették a kölest, a Kerekdomb nevét alakjáról, a Kôkút egy mezei forrásról kapta a nevét, mely egy kô alól tört a felszínre, a Kelemenkút a Kelemen család tulajdonában levô forrásról van elnevezve, míg a Helyebükk egy – ma disznó legelônek használt határrész – melynek helyén régen bükkerdô volt, azt azért irották ki, hogy a faluhoz közel levô részbôl disznólegelôt hozzanak létre.

Alsóboldogfalva éghajlata és vizei:

Falunk éghajlata mérsékelten átmeneti a kontinentálistól az óceánira. Jellemzôi: a tél hideg, melyben január hónap hômérsékletének középarányosa –3 C fok alatt van. Általában egész tél folyamán vastag a hótakaró (30-40 cm). A Küküllô folyó januárban és február vége feléig (Jégtörô Mátyás febr.24) be van fagyva.

A tavasz rövid és csapadékos, a nyár meleg, fôleg a kánikula , az ôsz hosszú és kellemes. A szelek fôleg északnyugatról fújnak, ezek hozzák inkább a csapadékot is. Szárazság ritkán fordul elô és rövid ideig tart – átlagosan három hétig, de igen gyakori az esôs tavasz és az esôs ôsz is. Legnagyobb szárazság itt is, mint az ország más részein 1946-ban volt. Falunkban a köd nem gyakori, évente átlag 6-7 ködös napot lehet számlálni. Az éghajlat kedvezô valamennyi szántóföldi növény és gyümölcsfajta termesztésére. Megterem az összes gabonaféle, az ipari növények, zöldségféle és gyümölcs és a megyében talán leginkább itt terem meg a szôlô is.

Folyóvizek közül legjelentôsebb a Nagyküküllô, e mellett még van két kisebb patakunk, a Szurdok pataka és a Torna pataka.

Említésre méltó a falu keleti határában lévô sós forrás, mely igen tömény sós vizet hoz a felszínre. A század elején a sósforrás fölé építettek egy házikót, a faluközösség kinevezett egy sóbírót, aki a hét különbözô napjain falurészenként facseberbe kimérte a sósvíz adagot minden családnak. Ezzel a sósvízzel fôztek (ízesítettek), ezen kívül ezt használták a disznóhús tartósítására, meg a nem elég száraz takarmányok belocsolására, hogy ne penészedjen meg. Sajnos, ma már ennek a forrásnak gondját nem viseli senki, pedig értékes fürdôt lehetne kialakítani a reumatikus betegek gyógyítására. Hogy ezt nem valósítják meg, annak egyik fô oka az, hogy alig 3 km-re levô Székelykeresztúron létezik egy ilyen fürdô.

Talaj, altalaj, növény és állatvilág:

A Nagyküküllô árterületén inkább a hordalékos, homokos laza talaj uralkodik, míg a falu északi fele felé haladva a lemosott csernozjom talaj a döntô többség, és nem agyagos, nem homokos, hanem kötött ……talaj.

Altalaj kincsei között elsô helyen áll a földgáz és a már említett tömény sósvizû forrásról ítélve egy vastag sóréteg is található. Ugyanakkor meg kell említenünk az úgynevezett agyagbányákat is a Gyári hegy elnevezéssel, mely tulajdonképpen a falu mellett levô agyagdomb, melynek anyaga a legjobb minôségû a környéken a tégla és cserépgyártás céljára. Itt létesített a század elején egy segesvári szász család – Maurer – egy híres téglagyárat, mely a falu szegényebb rétegének munkalehetôséget biztosított sok éven keresztül. Ma a helyén a Hargita Megyei Útügyosztályának egy részlege tevékenykedik.

Növényvilága és állatvilága hasonló a fennsík más részein levô növény és állatvilágra. Vadon termô növényei közül megemlíthetjük a bükkerdôt, gyertyánerdôt, melyek közé vegyül ritkán tölgyfa, nyárfa, hársfa (melyet nálunk a székelyek szádogfának neveznek) az akácfa ritka, fenyôfa pedig egyáltalán nincs itt még. Tôlünk felfelé a Hargita felé innen kb. 30 km-re jelenik meg a fenyôerdô.

A Küküllô árterületén a fûzfa, a nád és a sás dominál. A kaszáló és a legelô területeken dús fû nô.

Állatvilága (vadon élô állatok) között elsô helyen áll a mezei nyúl, ôz, róka, elvétve a farkas, az utóbbi idôben a Hargitáról idáig lehúzódtak a medvék, szarvasok (gímszarvas) és vaddisznók is. A fácánt mintegy 40 éve telepítették ide mesterségesen a székelykeresztúri erdészetrôl, ahol költetô míködött, ma már meghonosodtak és szaporodnak. Mint új állatfajt kell megemlítenem pézsmapockot, mely mintegy 10 éve jelent meg a Küküllô vizében. Hazánkban 1942- ben figyelték meg elôször Nagyvárad mellett, ezért csak most érkeztek a folyók mentén falunkig. A medvék és szarvasok meg a vaddisznók ide vándorlását azzal magyarázzák, hogy az utóbbi mintegy 20 évben a motorfûrészek bevezetésével az erdôkitermelés keretében, ezek óriási zajt csaptak a hargitai nagy erdôségekben, s a zaj elôl menekülve húzódtak le ide hozzánk, ahol a kisgazdák a csendesebb, csak tûzifának való erdôkitermeléssel foglalkoztak, mely nem zavarta a vadállat életét. Ritkán ugyan, de elôfordul a vadmacska is, melyet az utóbbi években védett állattá nyilvánított a kormány, mivel kiveszô félben van.

Alsóboldogfalva történelmi múltja:

A település történelmi múltja után kutatva megtudhatjuk, hogy tulajdonképpen a KIS-GÖRGÉNY nevû falucska utódja, mely a jelenlegi falu keleti felénél a Tornapatak mentén benyomuló völgyben feküdt, mintegy 5 km távolságra a mostani vasútmegállótól, melyet a tatárok annyira elpusztítottak, a lakóit úgy kiírtották, hogy csak két árva leány maradt életben. Ezek egyike Boldogfalvára, a másik Keresztúrra ment férjhez s ezért megsemmisült a falu határa is , ezen két település között oszlott fel. Mindez szájhagyomány. A valóság az, hogy tényleg az említett völgyben terült el hajdan a falu, de a beköltözés okát inkább a vízhiánynak tudhatjuk be, ezért húzódtak be a lakosok a Nagyküküllô völgyébe, a jelenlegi Alszeg területére. Nevét a szomszédos Újszékely határában székelô domokosrendi szerzetesektôl kapta s Sz.Máriától származik.

A pápai dézsmák registrumában adatot találhatunk arra vonatkozóan, hogy a kis település már a XIV. Század elején tekintélyes egyházmegye volt. Az 1332-ik év rovatában a 680.-ik lapon levô bejegyzés szerint: Paulus sacerdos de Villa S.Maria solvit 6 banales anticuos. Az 1333.-ik év rovatában a 739.ik lapon: Paulus sacerdos de Villa S.Maria solv. 2 banant. Ezen nevezetes regestrum hiteles és teljes másolata a püspöki BATTYÁNYI könyvtárban megtalálható.

A régi idôkben sok vallású lakói boldog egyetértésben éltek, mely a vallási türelemnek ékes bizonyítéka. Ugyanis öt vallásfelekezet volt a kis faluban, temploma úgymint: unitárius, református, katolikus, görögkeleti és ortodox. És ez létezett még 1868-ban is amikor Orbán Balázs felkereste falunkat. Akkor a kis falunak 587 lakója volt, melybôl 237 unitáriánus, 185 református, 4 katolikus, 126 ortodox, 33 görögkeleti és 2 zsidó.

A falu hosszú idôn keresztül a szomszédos Fiatfalván lakó UGRON bárónak a zsellértelepülése volt, mely késôbb birtokvásárlások révén egyre inkább a szabadparasztok földjévé válik. Ennek következtében az akkori földbirtokos a megcsappant olcsó munkaerôt a közeli F.. községbôl pótolta, ide telepített több román családdal, akiknek részére vallásuknak megfelelô templomokat (kis, fából épült) építtetett, mivel nagyon vallásosak voltak és csak így telepedtek ide. Az idôk folyamán ezen betelepített családok házasságkötések révén elmagyarosodtak, így átálltak vagy református vagy unitárius vallásúakká. Így lett a Suciu nevezetûekbôl Szôcs, a Neagoie nevezetûekbôl Nyáguj, a Dinu-k Gábor vezetéknevet vettek fel a Harduncan-ból Hurdunkán lett a Barsan-ból pedig Burszán. A legutóbbi népszámlálás azt bizonyítja, hogy ma már senki nem tartja román nemzetiségûnek magát falunkban.

A falu KIS-GÖRGÉNY, melybôl a mai Alsóboldogfalva létrejött, sokkal régebbi eredetû, mint azt az írásos dokumentumok igazolják, ugyanis abban a völgyben, melyet KOMLOSTÜVISSének neveztek ahol a KIS-GÖRGÉNY terült el, az országút ezen a völgyön ment fel és NAGY-SOLYMOST érintve a LOCZTETôN vezetett át a KISKÜKÜLLô völgyébe, egészen addig ameddig nem készült el a gagyi útszakasz.

Ezen völgyszakaszon Székelyszenterzsébet és Kis-Görgény között volt egy nagyon meredek átkelô hely, ahol a gyenge fizikumú lovakat, melyek a terûvel ott nem bírtak átkelni, a lelketlen, gôgôs gazdái agyonvertek és ott el is temették. Ezért ezt a helyet a mai napig LÓTEMETôNEK nevezik. Itt ezen a helyen végeztek ásatásokat a nemrég elhunyt Dr. Molnár István és Székely Zoltán muzeológusok vezetésével 1968-1970 és 1971-ben. Az ásatások alapján a legrégebbi települési és tárgyi maradványok a Lótemetô domb körül a bronz korból (i.e.1700-1800) valók és a Wietembergi kultúrához tartoznak.

A falu történetében igen sötét korszaknak számított a Bécsi döntés, amikor a falu keleti határánál a vasútállomás, vasútvonal mentén húzódott meg az országhatár, így Alsóboldogfalva Romániához, míg a tôle alig 3 km-re lévô Székelykeresztúr Magyarországhoz tartozott. A férfiak többsége átszökött éjszakánként a határon a Magyarországhoz tartozó szomszédos falvakba és Székelykeresztúrra, itthon csak a gyerekek és az asszonyok maradtak. Mivel határszéli falu volt, itt állították fel a románok az egyik legerôsebb határôrségi laktanyájukat. A faluban akkor csak román nyelvû oktatás folyt Barbu Ioan és Pamfil Veronica román tanítók irányításával. Barbu Ioan néhai román tanító, akit én is ismertem személyesen idôs korában, igen gyakran segített az itteni férfiaknak átszökni a határon, ha másképp nem tudott hát azzal, hogy egy-egy kocsmai meghívással elvonta a határôrök figyelmét, mialatt a szökevények sikeresen átmehettek. Tudni kell azonban azt, hogy Barbu tanító felesége magyar lány volt, Pap Jolán, a helybeli nyugdíjas tanító lánya. Hogy falunkból a második világháborúban csak négyen vesztették életüket, azzal magyarázható, hogy a Magyarországra átszökô férfiakat a magyar állam román állampolgárságuk miatt nem sorozta be, inkább itthon a front mögött mezôgazdasági munkálatok elvégzésére használták fel.

Székelykeresztúrról hetente csapatokba szervezve jöttek le a falunk közelében levô határátkelôhôz és néhai Rácz András magán pék vezetésével kiabálták kórusban: „Boldogfalva, Újszékely, nekünk Szederjes is kell!" ezzel bosszantva a román határôröket. Egyszer a román határôrök szamara, mellyel élelmet hordtak az ôrhelyekre, átment a „magyar féltérre" Székelykeresztúrra. Azt megfogták, olajfestékkel piros-fehér-zöldre festették és amikor a festék jó megszáradt visszakergették a határom a Romániához tartozó Alsóboldogfalvára. Mivel a szamárra festett, részükre nagyon kellemetlen színtôl a szamarat sehogy se tudták megszabadítani, a szegény állatot fejbelôtték.

A falu gazdasági-társadalmi szervezôdése:

Amint lassan-lassan a század elején a zsellér sorból a szabad parasztok földjévé vált falunk is , megváltozott a falu gazdasági élete. Bár kezdetleges mezôgazdasági eszközökkel, de saját földjeiket mûvelték, állatokat tenyésztettek. De, hogy mezôgazdasági eszközöket és megfelelô állatokat tarthassanak az 1898-az évben hozott XXIII. Számú törvény alapján létrehozták Alsóboldogfalván a hitelszövetkezetet Benczédi Pál unitárius lelkész vezetésével. Miután a kisgazdák termelése jó ütemben beindult, gondot jelentett a termékek értékesítése. Ezen a gondon segített az 1924-ben létrehozott termékértékesítô szövetkezet, mely a tej és tejtermék értékesítésével foglalkozott nagyobb tételben. Ennek elsô elnöke Varró Mózes református lelkész volt. E szövetkezet külön épületet épített magának, ahol a gazdáktól beszedte naponta a tejet, azt lefölözte, vajat, sajtot állított elô, értékesítette és a gazdákat havonta kifizette, mondja Gagyi Domokos ma is élô 89 éves boldogfalvi idôs gazda.

A faluközösséget a bíró és az esküdtek vezették, melyek munkáját a falusi jegyzô irányította, mint írástudó és törvényismerô személy.

A kis gazdák szakismereteinek bôvítése érdekében 1928-ban a falunktól 3 km-re lévô Székelykeresztúri Gazdasági Iskola mérnökének kitartó szervezése révén megalakult a Gazdakör, melynek elnökéül akkor a tagság Gagyi Mózes (Béni)-t választotta. Elôször csak 25 rendes tagja volt a körnek, de miután a lakosság látta, hogy a szervezet köri tagok búzavetôgépet, gépkapát, láncboronát és triörözô gépet vásároltak, mellyel könnyebbé vált a földmûvelés, utána tömegesen léptek be a gazdakörbe is.

Idôközben sok jó gazda került a felszínre, akik szívvel-lélekkel dolgoztak, gyarapították vagyonukat, amit aztán a II. Világháború után teljesen tönkretett a mezôgazdaság szocialista átalakítása, mely a kitûnô gazdákból kulákot csinált, vagyonukat , mezôgazdasági eszközeiket elvették, tönkretették, aminek csak most 1989-ben lett vége a forradalom után, amikor újra visszakapta mindenki a földterületét, állatállományát és ha még használható állapotban megvolt, az elvett mezôgazdasági felszerelését.

Faluközösségünk lakói mindig sokat adtak falujuk arculatának kialakítására és karbantartására, a falurendezésre.

 

Egyházi élet:

Mint fentebb említettem, 1868-ban még öt felekezet létezett az alig félezret számláló falunkban, az a helyzet azonban mára már teljesen megváltozott. Ma csak két felekezet létezik: unitárius és református.

1. Az unitárius egyház története: a megfelelő "kapú" alatt

 

2. A református egyház történet: a mgfelelő "kapú" alatt

 

Iskola történet:

Alsóboldogfalván az 1847-es évig nem létezett külön oktatási intézmény (iskola), ennek hiányában a szomszédos Újszékely faluból hetente három alkalommal jártak fel lévita tanítók, akik az önkéntesség elve alapján írni-olvasni tanították azokat, akiket a szülök elküldtek a megjelölt napokon. Általában csupán 2-3 osztályt jártak, ameddig megtanulták az ábécét és a legegyszerûbb számtani mûveleteket.

1847-ben az akkori unitárius gyülekezet elhatározta, hogy létrehoz egy állandó egyházi iskolát, melyet meg is valósított egy –az egyház tulajdonában lévô – kis nádfödeles házikóban, mely telken ma Gagyi János háza áll. Ebben a kis épületben mûködött az iskola 1900-ig . 1895-ben hozzá kezdtek a jelenleg is álló iskolaépület felhúzáshoz, jórészt közadakozásból, mely épület egy emeletes és öt éven keresztül épült. Az új épületben Péter János tanító kezdte meg a tanítást. I-IV osztályos iskola volt de minden november 1-tôl a következô év április 1-ig, a tavaszi munkálatok megkezdéséig, még egy évet jártak a tanulók. Ezt az évet ismétlô osztálynak nevezték s ezalatt fôleg gyakorlati dolgokat tanították a tanulókat, úgy mint terület számítás, térfogat számítás stb. Péter János 14 évet tanított Boldogfalván, 1914-ben vonult be az I. Világháborúba mint tiszt és többé nem tért vissza a faluba. 1914-1919 között a Szathmáry házaspár, 1919-1920 ôszéig Fazakas Dénes és felesége Fazakas Erzsébet, utánuk 1920 ôszétôl Pap Sámuel és Pap Mária következtek. Pap Sámuel 1931-ig, felesége Mária 1936-ig tanítottak a falunkban a következô megosztásban: Pap Mária tanította az I-IV osztályt, férje, Pap Sámuel az V-VIII osztályokat. A tanuló létszám abban az idôben átlagban 110 körül mozgott.

Az 1931-es évtôl 1944 végéig TELJES ROMÁN NYELVû OKTATÁS folyt iskolánkban, csupán heti két magyar óra beiktatásával, melyet a tiszta román nemzetiségû tanítók nem is tudtak megtartani csak nagyon alacsony szinten. Ekkor tanítottak iskolánknál Barbu Ioan, Vartopeanu Aurel, Pamfil Viorica román nyelvû tanítók. Akik az ôk kezük alatt tanultak alig tudtak írni és olvasni, a hézagot Kandó Mihály református lelkész pótolta vallási órákon, hogy megismerhessék a magyar ábécét. 1944-tôl 1947-ig az iskola három tanerôs Mózes Béla, Mózes Béláné és ifj. Pap Mára diplomás tanítók vezetésével mûködött. 1947 és 1952 között felsô tagozat is létrejött megy alkalommal Albert Ferenc igazgató tanítón kívül még hat tanügyi dolgozó (jórészt helyettesek, mert a háború után kevés diplomás volt) tevékenykedett az iskolánál. Abban az idôben tanított e kis falusi iskolában a háborúból hazatérve érettségi diplomával a késôbb híres egyetemi tanár Dr. Pap István is, aki 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja is lett. Azokban az években ide jártak iskolába a helyi tanulókon kívül a szomszédos szederjesi, fiatfalvi és újszékelyi gyerekek is.

1952-ben újra csak I-IV osztályos iskolává vált, a felsô tagozatot a szomszédos Újszékely faluba költöztették, melyet község székhellyé léptettek elô. 1952-1955 között Varró Sándor és Keszegh Ilona tanítottak, 1955-1958 között a tanerô sûrûn váltogatják egymást, mivel megkezdôdött a mezôgazdaság szocialista átalakítása és aki nem tudott eredményt elérni e téren áthelyezték más helyre. Ekkor fordultak meg rövid idôre iskolánknál Gálfi Sándor aki árulás áldozatául esett és kirakták a tanügybôl, Németh Károly, Marina Ilona, Simonffy Árpád és Fülöp Katalin 1955-ben került az iskola élére Tamucza Mózes igazgató tanító, aki Anghel Pap Máriával dolgozott majd melléjük került egy évig a katonaságtól akkor leszerelt Gálfalvi Gábor, akit gyereklétszám csökkentés miatt áthelyeztek Székelyszenterzsébetre. Tamucza Mózes hirtelen halálakor 1964-ben visszakerült az iskolához Gálfalvi Gábor igazgtó tanítói beosztásban, együtt dolgozott továbbra is Anghel Pap Máriával 1970-ig , Pap Mária nyugdíjazásáig. Anghel Pap Máriát követte Kelemen István aki 1990-ig , nyugdíjazásáig szintén Gálfalvi Gáborral tanított. 1991-1992-ben Balla Emilia helyettes tanerô következett, akit Kincses Tibor diplomás tanítók mellett még mint bedolgozó nyugdíjas Kelemen István is tevékenykedik. Ma a tanuló létszám az I-IV osztályos iskola keretében 51 tanuló, akik rendszeresen látogatják az iskolát. Büszkék vagyunk arra, hogy minden tizedik családból kikerült egy egyetemet vagy fôiskolát végzett ifjú, akik az ország minden részébe elvitték mint tanárok, orvosok, mérnökök, lelkészek falunk hírnevét.

 

Népmûvészet, népköltészet, népi szokások, kulturális hagyományok:

Annak ellenére, hogy falunk lakói a régi idôkben zsellérek voltak, mégis virágzott a népmûvészet. A nehéz munkában elfáradt ember lelke nem fásult el. A robotszolgáltatások idején, vagy a ritkán adódó szabadidôben, majd a feudális kötöttségébôl felszabadulva, mindennapi munkájuk közben, vágyaik nyomán bennük is kinyíltak a lélek anyagi és szellemi formába öntött virágai.

Sajátos vonása a maguk készítette eszközök közül leginkább a fonás-szövés szerszámait díszítették. A kemény mezei munkákban megfeszült férfiizmok és kérges tenyerek a téli pihenés idején feloldódtak s a fafaragó szerszámok, bicskák, a szeretôért, feleségéért, leányunokákért dobbanó szívek virágokba formálták vallomásaikat. Erre feleletül a lány és asszonynépe saját szôtt vásznára varrta a virágország szalonvarrássait és …

A háborús években anyaghiány miatt pangott a népmûvészeti tevékenység. Hogy a háborús évek után újraindult e tevékenység, oroszlán részük volt az olyan tanítónôknek, mint Burus Erzsébet, Dávid Juliánna és mások.

A mindenfelé divatossá vált felszedettes kézimunkát falunkba Palló Erzsébet honosította meg, aki több idôt töltött a népmûvészetrôl híres KEND(Maros megye) faluban, ott megtanulta a felszedettes díszítés titkát, technikáját és megtanította falunk asszonyait-lányait is. A fafaragást Palló János bácsi élesztette ujjá, aki ifjú korától mestere volt a munkának amit anyai nagyapjától Gagyi bácsitól tanult el, aki a maga idején cifra jármokat és guzsalyakat faragott. A ma élô népmûvészeink közül leghíresebbek Palló Erzsébet, Bán Erzsébet, Székely Emma, Gagyi Rózália, Bán Anna, a férfiak közül Palló János, Székely Sándor, Fazakas Dénes és Gagyi Vencel akiknek munkáiból kétévenként a helyi Kultúrotthonban kiállításokat szerveztünk, hogy mindeni gyönyörködhessen munkáiban.

A népköltészet inkább a lakodalmi költészetben merül ki, melyrôl 1995-ben már beküldtem az anyagot nagy terjedelemben a Magyar Néprajzi Múzeumhoz. Ebben nem tüntettem fel a közmondásokat, mint pl:

„Vannak emberek, akik szájukkal pótolják az eszüket", „Sok arany hever a porban és sok por van a polcon", „ Jobb a jó szomszéd, mint a rossz atya", „A fejszének az erdô adja a nyelét, hogy levágják", „A babot nem a levén fôzik", „A kutya csak kölykezik, de soha nem borjazik", „A gyermek elôtt ne vágd el a macska farkát" stb.

A népi szokások között megemlíthetjük a katona búcsúztatásokat, ami abban áll, hogy a bevonulandó legény házánál összegyûlnek utolsó este a legényei és reggelig a vonat indulásáig együtt mulatnak, majd zeneszóval elkísérik az állomásra. Szokás még a regruta bálok megszervezése a farsangi bálok, valamint a házas emberek bálja, ahol csak házas emberek jelennek meg (férj-feleség). ôk tanulják be a színdarabot is arra az alkalomra. Minden év ôszén megrendezésre kerül a szüreti bál, mely a … való behívóval kezdôdik és a csôsztánccal, majd a szôlôlopással és a szôlôkoszorú árverezésével folytatódik. Reggelig tartó táncmulatság követi. Régen szokás volt a fonó megszervezése, ez ma már teljesen kiment divatból az urbanizáció folytán.

A falunak 1926-ig nem volt kultúrotthona, ennek ellenére létezett kulturális tevékenység. A kultúr-tevékenységet abban az idôben fôleg a két egyház szervezte egyik hónapban az unitárius, másikban a református gyülekezet de az egész falu részt vett valamennyi elôadáson. Fôleg népszínmûveket tanultak és mutattak be egyik-másik gazdának a csûrében rögtönzött színpadon, melyet táncmulatság követett az illetô gazda udvarában. Mivel nem volt villanyvilágítás, a kultúr-rendezvényekre vasárnap délutánokon kerül sor, a táncmulatság legtöbb esetben sötétedésig tartott, amikor minden legény hazakísérte az ô szíve választottját a családi házához.

1926-ban építettek egy kultúrotthont, mely még ma is áll, de nem azt a hivatást tölti be, ugyanis idôközben az elavultnak és túl kicsinek bizonyult, így 1964-ben újat, modernet építettek, melyben már az elôadó termen kívül helyet kapott egy mozivetítô terem, egy klub helyiség, férfi és nôi öltözô és könyvtárterem is.

Az 1930-as évek derekán Pap Sámuel kántortanító egy híres vegyes dalárdát létesített, mellyel több járási és megyei versenyt nyertek. Ez a dalárda az 1950-es évek elejéig mûködött, sajnos ma mér nem létezik, de él még a színjátszó mozgalom és a népi tánccsoport. A dalárda már csak két egyház keretén belül tevékenykedik kimondottan vallásos jelleggel.

A népviselet falunkban is mint szerte a székely földön a jellegzetes székely harisnya (fehér aba posztóból, zsinórral díszítve) a férfiak részére és melléje fehér ráncos ing, fekete mellény, nyáron fekete ujjas, ahhoz jön téli idôszakban a vitézkötéses téli szürke posztóujjas, fekete báránybôr prémgallérral. A nôk részére piros szoknya, fehér ing (blúz), piros mellény farkasfoggal díszítve, fehér kötény hímezve. Pártát kimondottan csak szüreti bálok alkalmával a csôszleányok tesznek. Ez a népviselet sajnos ma már csak vásár és ünnepnapokon kerül elô, máskor már polgári szövetruhában járnak az idôsebbek, fôleg farmer anyagból készültbôl az ifjak.

Örvendetes az, hogy népünnepélyeken, táncmulatságokon, lakodalmakban, regruta bálok és katonabúcsúztatók alkalmával még éneklik a népdalokat, igaz, ehhez mi tanítók is aktívan hozzájárulunk azzal, hogy már az I-IV osztályokban közel száz népdalt megtanítunk, hogy ne menjenek feledésbe. Egy párat lejegyeztem és mellékelem, azokból, amelyeket falunkban énekelnek még közös összejöveteleken. Büszkék vagyunk arra is, hogy a Marosvásárhelyen, az 1950-es években megalakított Székely Népi Együttesnek egyik alapító tagja, népdalénekes éppen falunkból került ki BALOGH DÉNES ifj. személyében, akinek bár csak hét elemi osztálya volt, megállta helyét, onnan nyugdíjazták, aki az alsóboldogfalvi népdalokat Amerikában is elénekelte az ottani magyaroknak. Tôle is jegyeztem le népdalokat.

A falu mai élete:

Jelenleg Alsóboldogfalvának 736 lakosa van. Foglalkozásukat tekintve fôleg magángazdák, akik az 1989-es változás után visszakapták kisbirtokukat. A fiatalabbak nagy része is a közeli városokból haza szorult, mivel egymás után számolják fel a szocializmus éveiben létesített, egyáltalán nem jövedelmezô kis és nagyvállalatokat, így pl megszüntették a közeli Székelykeresztúr városában a lenfonodát, a disznóhizlaldát, a borjúhizlaldát, csak nagyon kis létszámmal mûködtetik és acélöntôdét, de teljesen felszámolták a 10 hektáros üvegházat is, melyekbe jórészt boldogfalvi fiatalok dolgoztak. A hazakerült fiatalok sajnos nem „vergôdnek" a mezôgazdaságban, mert nem értenek kellôképpen hozzá, nem abban nôttek fel, se megfelelô felszereléssel nem rendelkeznek még. A kisiparban dolgoznak még néhányan a keresztúri Kisipari Szövetkezet részlegén a varrodában, meg az asztalos mûhelyben, de ez nagyon kis hányadát teszi ki a lakosságnak. Így hát lassan újjá kell honosodjon a régen híres mezôgazdálkodás, más megélhetôségi lehetôség nincs vidékünkön, melynek keretében fôleg az állattenyésztés jövedelmezôbb.

Az értelmiségi réteget kis falunkban a következôk alkotják: lelkész, három tanító, két óvónô, egy egészségügyi asszisztensnô.

Falunk nem községi központ, a községi Tanács a tôlünk mintegy 1 km-re lévô Újszékely faluban található, e két kis falu alkot egy községet, melyet községi tanácsosok irányítanak, végrehajtó szerv a polgármesteri hivatal Bán Dezsô polgármesterrel az élen, aki szintén Alsóboldogfalva szülöttje és lakója. Közösen azon fáradozunk, hogy valahogy élesszük ujjá azt az erôs faluközösséget, mely a kommunista rendszert megjelenéséig jellemzô volt a mi kis közösségünkre s melyet teljesen szétrombolt a diktatórikus kommunista rezsim. De bíztunk abban, hogy :

„Nem fajult el még a székely vér
Minden kis cseppje aranyat ér!"

Ragaszkodunk hazánkhoz, annak szûkebb területéhez a szépségez Hargitához mely nem enged ki vonzáskörébôl és

„Bölcsônk ez, s majdan sírunk is,
mely ápol és eltakar!"

Alsóboldogfalva 1997 augusztus

Összeállította
Gálfalvi Gábor
Igazgató-tanító

Könyvészet:

1. Orbán Balázs : Székelyföld leírása I. Kötet
2. Keresztény Magvetô XXXIX. Szám
3. I. Sicu : Geografia fizica
4. Pálmay József: Udvarhely vármegye nemes családjai
5. Dávid László: A középkori Udvarhelyszék mûvészeti emlékei
6. Az alsóboldogfalvi Unitárius egyházközösség és Református egyházközösség Vizitációs Jegyzôkönyv